Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
március 26. kedd, Emánuel

Budafoki út

Fejlesztések Albertfalvától a Madárhegyig  

Új részleggel gazdagodott az albertfalvai Bóbita bölcsőde, átadták a Gazdagréti Védőnői Szolgálat épületét, birtokba vették a gyerekek a sashegyi Mesevár bölcsődében kialakított sóbarlangot. A kerületben számos más fejlesztés van folyamatban, tervezés vagy előkészítés alatt, amelyek az itt lakók életminőségének javítását szolgálják.

Forgalomkorlátozás a Dombóvári úton  

Építési- és közmű munkálatok miatt augusztus második felében forgalomkorlátozásra kell számítani a Dombóvári úton a Budafoki út és a Pázmány Péter sétány között.

Ideiglenes forgalmi rend a budai villamosvonalakon  

Június 16-ától várhatóan augusztus 28-áig Dél-Budán zajlik az év egyik legjelentősebb, fővárosi közösségi közlekedését is érintő beruházása. A Szabadság hidat erre az időszakra teljesen lezárják, ugyanis felújítják a leromlott műszaki állapotú Bartók Béla úti villamospálya Móricz Zsigmond körtér – Szent Gellért tér közötti szakaszát. Ezzel egyidejűleg 35 dél-budai villamosmegálló-peront akadálymentesítenek, a munkálatok miatt az érintett területeken szünetel a villamosközlekedés, pótlóbuszok szállítják az utasokat.

Átmenetileg növekedhet a Budafoki úti kormányhivatal forgalma  

Egészségbiztosítási pénztári ügyekben a Budafoki úti ügyfélszolgálatot javasolja Budapest Főváros Kormányhivatala, melynek Egészségbiztosítási Főosztályának három XIII. kerületi ügyfélszolgálatából a III. számú átmenetileg nem üzemel.

Felgyújtották a Budafoki úti lakást?  

Felgyújtották a Budafoki úti lakást?

A nyomozók szerint szinte biztos, hogy idegenkezűség miatt gyulladt fel szerdán a Budafoki úton lévő egyik lakóház negyedik emeleti lakása - mondta a Népszavának Macskássy Izolda grafikus, festőművész, a lakás tulajdonosa.

Budafoki út 81. - Körfolyosó leanderrel  

A két világháborút is megélt Budafoki 81. szám alatti ingatlan még a múlt század elején, 1908-ban épült. Bár építész szemmel nem tűnik olyan különlegesnek, a századfordulós szecessziós jegyeket őrző "darab" annak idején nagyon modernnek számított. Az óriási épület nemcsak újszerű volt, de méreteivel is felhívta magára a figyelmet, hiszen 108 család befogadására alkalmas.

Budafoki út 9-11. - Régen még kilátással a Dunára  

Amikor 1904-ben a Budafoki út 9-11. szám alatti ház megépült, még semmi nem takarta el a kilátást a Dunára, így ablakaiból a folyóra lehetett látni. Az épület jellemzői hasonlítanak a környékbeli Budafoki és Bartók Béla úti ingatlanokhoz, amelyeket a múlt század elején közel egy időben építettek, ugyanis megnőtt az igény a nagyobb polgári lakásokra, ez a terület pedig kiválóan alkalmas volt klasszikus bérházak építésére.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Bárkinek lehet méhecskehotele  

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a lakosság figyelmébe ajánlja a rendkívül egyszerű, ugyanakkor nagyon látványos méhecskehotelt, darázsgarázst, amivel erkélyen, ablakpárkányon is segíthetjük a szelíd beporzók szaporodását már kora tavasztól.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.