Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. szerda, Auguszta

Optimizmus hajtja az albérlőket

Újbuda   |   2015, július 15 - 16:44Nyomtatóbarát változatSend by email

A belső pesti és budai kerületekben a húsz százalékot is meghaladta az albérleti árak növekedése a tavalyi első fél évhez képest. A szakértő szerint ugyanaz a jövőbe vetett bizalom hajtja a bérlőket, ami a lakásvásárlókat is.

Érdemes már a kaucióval és az első havi bérleti díjjal a zsebében keresgélnie annak, aki lakást szeretne bérelni a belvárosban, az egyetemek környékén, a metróközeli utcákban vagy éppen a külső kerületek fizetőövezeten kívül eső, új lakóparki részein. Ráadásul egy 50 négyzetméteres lakás akár évi 240 ezer forinttal is többe kerülhet, mint tavaly. Míg 2014 első felében szinte minden fővárosi kerületben 2 ezer forint alatt volt a téglalakások négyzetméterára, idén már csaknem mindenhol 2 ezer forint fölé kúszott ez az összeg. - A X., a XX., a XXII., a III. és az I. kerületben inkább stagnálnak az árak, az V., VI., VII., VIII. és IX. kerületben azonban húsz százalék körüli vagy akár azt is meghaladó mértékű a drágulás. Csupán a XV., XVI., XX. és XXII. kerületben lehet 2 ezer forintnál kevesebb pénzért lakást bérelni – mondta a Világgazdaságnak Déry Attila, az Otthon Centrum (OC) elemzési vezetője. Szerinte a bérleti piac fellendülése mögött az egyik érdekes tendencia az, hogy Budapesten és Nyugat-Magyarországon nem az egyetemisták generálnak pluszkeresletet, hiszen az ő számuk évről évre nagyjából változatlan, igazodva az oktatási keretszámokhoz. Vélhetően az az optimizmus látszik a fokozatosan növekvő keresletben és az albérleti árakban, ami a lakásvásárlások számát is lényegesen megnövelte az elmúlt egy évben. Az emberek egyre bizakodóbbak a jövőjüket, munkahelyüket illetően, így korábban elhalasztott, a lakhatást érintő változtatásokba is belevágnak. Ilyen lehet például egy Budapestre költözés abban a reményben, hogy találnak állást, és képesek lesznek kigazdálkodni egy albérlet árát. - Valószínűleg egyre több olyan fiatal is különköltözik például többgenerációs családokból, akinek korábban nem volt erre lehetősége – véli Déry Attila, aki szerint azonban a teljes piac méretéről nem léteznek megbízható statisztikák.

Az ingatlanközvetítő cég adatbázisa szerint vidéken a Kelet-Magyarország régióban nem változtak érdemben az árak, nyugaton viszont – elsősorban Győr és Sopron térségében – immár budapesti árszínvonalat tapasztalhat az, aki lakást szeretne bérelni, de nagyon keresett Szombathely is. Az elmúlt időszak nagyberuházásai – köztük az Audi gyár – miatt igencsak megélénkült a munkaerőpiac a környéken, és Győr-Moson-Sopron az Ausztriába ingázó magyaroknak is kedvelt területe.

forrás:vilaggazdasag.hu