Jövőre indulhat a Bocskai út felújítása
Az 1-es villamos meghosszabbításáról még keveset, a kerület két forgalmas útjának (Bocskai, Fehérvári) felújításáról viszont annál többet lehet tudni. Hamarosan indul a „verkli”.
Az 1-es villamos meghosszabbításáról még keveset, a kerület két forgalmas útjának (Bocskai, Fehérvári) felújításáról viszont annál többet lehet tudni. Hamarosan indul a „verkli”.
Magyarország rendszerváltás utáni első miniszterelnökének tiszteletére avatott emléktáblát Újbuda Önkormányzata az egykori kormányfő volt lakóhelyén, a Meredek utca 4. szám alatt. Antall József április 8-án lett volna 83 éves.
Környezetvédelmi tehetséggondozó programot indít 14-16 éves középiskolás tanulók számára a WWF Magyarország. A mentorprogram egy éven keresztül támogatja a fiatal tehetségek kibontakozását, a kreativitást, az innovatív megoldásokat.
Trombitás Zsoltot bízták meg a XI. kerületi rendőrkapitányság vezetésével, miután elődjét, Berki Antal ezredest a belügyminiszter más beosztásba vezényelte. A rendőr őrnaggyal a kerületben eltöltött évtizedekről, szakmai terveiről, valamint a lakossági kapcsolattartás fontosságáról beszélgettünk.
Mintegy 800 ezer adózó nyújtotta be személyijövedelemadó-bevallását március végéig, emellett több mint 375 ezer adózó kérte a NAV közreműködését a bevallás elkészítésében. A beérkezett dokumentumok nagy részét már feldolgozták, a fennmaradó mintegy 10 százalék javításra szorul – adta hírül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
A budai, valamint az újbudai tömegközlekedési fejlesztések nyomán új csomópont és forgalmi központok alakulnak ki, míg mások szerepe háttérbe szorul. Mindez erőteljesen érinti a kerület gazdaságát és kereskedelmét, illetve az érintett pontokon a kerület arculatai is változik, modernizálódik.
II. Rákóczi Ferenc és Mindszenty József bíboros érsek születésének évfordulójára emlékeztek a Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola ában. Az eseményt az Osztrák–Magyar–Bajor Baráti Társaság szervezte.
Best of Budapest díjjal jutalmazta a VakVarjú éttermeket a Budapest Week Publishing kiadó.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem bizonyult idén is a legnépszerűbb intézménynek, a több mint 105 ezer jelentkező közül minden ötödik felvételiző ide adta be jelentkezését. Első helyen az összes jelentkező csaknem 12 százaléka jelölte meg az egyetem valamely szakát.
A Szolnok 11-9-re győzött pénteken a második helyen álló OSC otthonában. A két csapat a harmadik negyed végéig fej fej mellett haladt, a záró periódusban a szolnokiak a maguk javára fordították a találkozót. Az eredmény A Híd-OSC-Újbuda - Szolnoki Dózsa-Közgép 9-11 (1-2, 3-3, 3-3, 2-3).
A férfi vízilabda ob I alapszakaszának utolsó fordulójában, pénteken a tabella első helyén álló Szolnoki Dózsa-Közgéppel mérkőzött meg az OSC, melynek végeredménye 9:11 lett a szegedi csapat javára.
Pincétől a padlásig, napjainktól száz évvel ezelőttig járhatjuk be Budapest százéves épületeit április harmadik hétvégéjén. A Budapest100 hagyományteremtő szándékkal indult 2011-ben azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a körülöttünk lévő épületekre, valamint az ott élők történeteire, épített környezetünk értékeire.
Elismerte a tűzoltók munkáját Hoffmann Tamás polgármester.
Az Összefogás Újbudáért Egyesület támogatta a Van Holnap! Zsákos Alapítvány vastagbélrákos és sztómaviselő betegeket segítő programját.
Ma hajnalban újraindul a menetrend szerinti vonatközlekedés a budapesti Déli pályaudvaron, miután a kivitelező a héten végzett az alagutat övező támfal és rézsű ideiglenes helyreállításával. A Kelenföldi pályaudvar jelenleg a január 31. előtti állapotnak megfelelően működik.