Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Csak Újbudán és a VI. kerületben emelkednek az albérletárak

Újbuda   |   2017, január 25 - 13:50
Nyomtatóbarát változatSend by email

Kifulladni látszik az albérletdrágulás: éves szinten nőtt a kiadó lakások kínálata, csökkentek az árak, 130 ezer forint volt az átlagos havi bérleti díj január közepén. Dárgulás csak a VI. és a XI. kerületben jellemző - derül ki az ingatlan.com felméréséből.

Véget ért a bérleti díjak elmúlt két évben látott jelentős emelkedése a budapesti albérletpiacon. Az átlagos havi bérleti díj - ami január közepén 130 ezer forint volt - megegyezik a tavaly januári árszinttel, az albérletpiacon főszezonnak számító tavaly augusztusi átlaghoz képest pedig 7 százalékos csökkenésnek felel meg. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint ezzel egyensúlyba került a kereslet és kínálat a fővárosi albérletpiacon. Úgy véli, erre számítani lehetett, mert 2015-ben és 2016 első felében a befektetési célú vásárlások az adásvételek 30 százalékát adták. Ez pedig azt eredményezte, hogy a befektetők által megvett lakások visszakerültek az albérletpiacra. - Tavaly januárhoz képest több mint 40 százalékkal nőtt a kiadásra meghirdetett ingatlanok száma, ez játszotta a főszerepet az árak alakulásában – véli.

A legdrágább budapesti városrész az V. kerület, ahol januárban 170 ezer forint volt az átlagos bérleti díj, ám ez tavaly januárhoz 6 százalékos csökkenést jelent, ugyanakkor továbbra sem ritka ott a kiugróan magas bérleti díj.

Kép letöltése

Csökkentek a bérleti díjak az lakáspiaci szempontból szintén népszerű XIII. kerületben, ellenben nőttek a hatodik (11 százalékkal 155 ezer forintra), és tizenegyedik kerületben (12 százalékkal 140 ezer forintra). Három kerületben (a 17., 19., és 21-ikben) az átlagos bérleti díj nem éri el a havi 100 ezer forintot.

A nagyobb egyetemvárosok kínálatában vegyes a kép. Debrecenben stagnáltak az árak januárban az előző évihez képest, Szegeden és Pécsen több mint 10 százalékos drágulás jellemző éves összevetésben. Balogh László elmondta: “a kínálat idén januárban éves összevetésben 18 százalékkal bővült, de augusztushoz képest Debrecenben, Pécsen és Szegeden 10-40 százalékkal csökkent.” Miskolcon 18-30 százalékos, Győrben 5 százalékos emelkedést jelent éves szinten, amit a lakosság fokozódó mobilitásával magyaráz a szakértő.

Az ingatlan.com elemzése szerint a munkavállalóknak adható adómentes lakbértámogatás hosszútávon is befolyásolhatja a bérleti piacot. A juttatásban részesülők lakhatási költsége havi 50 ezer forinttal is csökkenhet, a lakbértámogatás széleskörű elterjedése pedig fehérítheti a piacot. Ennek következtében az albérletárak akár emelkedhetnének is, de erre utaló jelek még nincsenek – írják.

Újbuda