Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

A-HÍD OSC ÚJBUDA

Győzelemre hajt az OSC  

Immár negyedik éve várja a vízilabda szerelmeseit Újbuda, ahol a felújított Nyéki Imre Uszoda két medencéje ad otthont a sportágnak. Az utánpótlás-nevelés mellett – idén már közel 300 gyermekkel foglalkoznak – a tavalyi szezonra saját felnőtt csapata is lett a XI. kerületnek. Az A-Híd OSC Újbuda a múlt idényben az országos bajnokságban az ezüst éremig jutott és természetesen idén is a döntőbe kerülés a céljuk – mondta el a Rádió Orientnek Vincze Balázs, vezetőedző.

 Vízilabda BL - Nagyvárad csapatát kapta az OSC  

A magyar bajnok Szolnoki Dózsa-Közgép a CN Marseille, az A-Híd OSC Újbuda pedig a CSM DiGi Oradea együttesével találkozik a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában, ahol már a főtáblára jutás a tét.

Az OSC és a Szolnok hétvégi BL-menetrendje  

Péntektől vasárnapig Európa négy városában rendezik meg az idei BL-sorozat csoportselejtezőinek második körét. Az első két hely valamelyikén kell végezni a továbbjutáshoz. Ismertetjük az OSC és a Szolnok teljes hétvégi programját.

Vízilabda BL - Az OSC Athénban, a Szolnok Hannoverben játszik  

Vízilabda BL - Az OSC Athénban, a Szolnok Hannoverben játszik

Elkerülte egymást a férfi vízilabda Bajnokok Ligája második csoportselejtezős körében az OSC és a Szolnok: előbbi gárda Görögországban, utóbbi pedig Németországban játszik szeptember 18. és 20. között a keddi sorsolás értelmében.

Vízilabda BL - Másodikként továbbjutó az OSC  

Vízilabda BL - Másodikként továbbjutó az OSC

Az A-Híd OSC Újbuda férfi vízilabdacsapata másodikként jutott tovább csoportjából a Bajnokok Ligája első selejtezőköréből. A magyar együttes - amely korábban a német Hannoverrel és a francia Marseille-jel játszott döntetlent - a vasárnapi zárónapon 12 góllal győzte le a házigazda grúz Tbiliszit.

Vízilabda BL: szeptemberben Grúziában játszik az OSC  

A „C” csoport tagjaként grúz Lokomotiv Tbiliszi, a német Hannover, a francia Marseille és az A HÍD-OSC-ÚJBUDA indul a továbbjutásért a férfi vízilabdacsapatok nemzetközi versenyén, a Bajnokok Ligáján. Az újbudaiak szeptember 4-én játszanak.

Vincze Balázs: Tűzbe menni értük, tűzbe menni értem  

Vincze Balázs: Tűzbe menni értük, tűzbe menni értem

Az OSC-vel idén még nagyobb céljai vannak az Universiade-válogatottal aranyérmet szerző Vincze Balázsnak. Azt mondja, szeretné, ha minden ízében OSC-sekké válnának, de hosszú távra tervezni manapság a nemzetközi és hazai sportélet egyik területén sem lehet. A weaterpolo.hu cikke a nyári szünet végén, a klubmunka kezdetén készült.

Decker Ádám nincs a vízilabda-válogatottban  

Decker Ádám nincs a vízilabda-válogatottban

Már a riói olimpiai csapatkeresés jegyében, megfiatalított kerettel vág neki Benedek Tibor, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya az idei nyár két kiemelkedő eseményének: a világliga június végi szuperdöntőjének, s a július-augusztusi világbajnokságnak.

Vége a vízilabda szezonnak  

Vége a vízilabda szezonnak

Szezont zárt az OSC, az országos vízilabda bajnokság második helyezettje. A Szolnok ellen vesztett rájátszás ellenére a szakosztály kifejezetten eredményes évnek tekinti a mostanit, a következő évben az egyéni teljesítményeken szeretne javítani.

Vízilabda ob I - második az OSC  

Vízilabda ob I - második az OSC

Ötvenegy év után újra vízilabdabajnok a Szolnok, miután veretlenül nyerte az alapszakaszt és minden mérkőzésén győzött a rájátszásban. A hétfő esti, Osc elleni mérkőzést 13-7 nyerték a Tisza-partiak, ezzel az újbudai csapat másodikként zárta a bajnokságot.

OSC - Szolnok vízilabda döntő a Kondorosi úton  

OSC - Szolnok vízilabda döntő a Kondorosi úton

Péntek este 8 órától játssza a vízilabda ob döntőjének második mérkőzését az OSC és a Szolnok a Kondorosi úton. A finálé előző, első meccsén mindkét csapat nagy elánnal indult, végül a Szolnok nyert 13:9-re. Az újbudaiak ezúttal a hazai pálya előnyeit élvezhetik.

Vízilabda ob I - A Szolnok nyerte a döntő első meccsét  

Vízilabda ob I - A Szolnok nyerte a döntő első meccsét

A kupagyőztes és alapszakasz-első Szolnok nyerte a férfi vízilabda ob I döntőjének első mérkőzését az OSC ellen. A házigazda Tisza-partiak négy góllal voltak jobbak az egyik fél harmadik sikeréig tartó sorozat keddi nyitányán.

Oldalak