Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

Budapesti Közlekedési Központ

BKK: nem érdemes bliccelni

Folyamatosak a végrehajtások a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pótdíjazásában, sorra érkeznek bliccelésekből eredő rekordösszegű befizetések a közlekedésszervezőhöz. Eközben közel 20 százalékkal csökkent a pótdíjazások száma.

Újratervezi az elektronikus jegyrendszert a BKK

Közel egy évnyi vizsgálódás után döntött úgy a BKK Igazgatósága, hogy újra kell tervezni az elektronikus jegyrendszer (AFC) projektet. Szerintük csak így garantálható, hogy a fővárosi elektronikus jegyrendszer az utazók szempontjából is minden igényt kielégítve működjön, illetve megfeleljen a hazai jogszabályi előírásoknak. Az átfogó módosítások a projekt véghatáridejét és forrásigényét nem érintik – ígérik közleményükben.

Két év múlva villamos járhat az Etele úton

Valamennyi szakhatósági engedély birtokában vág bele a BKK az 1-es villamos újbudai szakaszának továbbépítésébe – tudtuk meg a témában tartott lakossági fórumon. Az is kiderült, hogy a fejlesztés része lesz több közpark megújítása, és előre láthatóan 13 hónapig tart majd az építkezés.

Bővül az alacsonypadlós buszok száma a kerületben

Dél-Budapesten tizenöt új csuklós busz állt forgalomba, a budavári vonalakon pedig elindult az első öt elektromos midibusz. Mindkét típus az alacsonypadlós és légkondicionált fővárosi buszok arányát javítja, segítve ezzel az akadálymentes közlekedést.

Társadalmi egyeztetés a dél-budai buszhálózatról

A 4-es metró átadása óta eltelt időszak tapasztalatait összegezné a BKK és ha szükséges módosítana a metróvonalhoz kapcsolódó dél-budai buszhálózaton. Emiatt társadalmi egyeztetésre bocsátja autóbusz-hálózati fejlesztésének koncepcióját. A tervezett változások interaktív térképes felületen ismerhetők meg a http://www.bkk.hu/te/m4-felszin/ oldalon, a véleményeket március 16-ig várják.

Hamarosan kezdődik a tavaszi útfelújítás

Több, a budapesti közlekedés és a közterületek fejlesztését szolgáló útfelújítás kezdődik tavasszal, ennek köszönhetően a főváros számos területe megújul – ígéri a Budapesti Közlekedési Központ. Újbudán a hónap második felében indulnak a munkálatok.

Oldalak