Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

Családbarát Újbuda Program

Okoseszközök kisgyermekkorban  

Szeptember 25-én a B32 Galéria és Kultúrtérben tartottak konferenciát arról, hogy milyen hatással van az okoseszközök használata a kisgyermekekre. A Családbarát Újbuda Program eseményét Molnár László alpolgármester nyitotta meg.

Családbarát kezdeményezések  

A Családbarát Újbuda Program 2013-ban indult uniós társfinanszírozású program (45 millió forint), amelynek keretében az önkormányzat a kerületben működő civil szervezetekkel és vállalkozásokkal együttműködve azonosított, illetve jelenleg is koordinál munka és magánélet összehangolását elősegítő intézkedéseket.

Családbarát szemlélet az Esélyek utcájában  
 

Nonprofit szervezetek, önkormányzati és HR-szakemberek találkoztak a Kerület Hete alkalmából megrendezett hagyományos Esélyek utcája konferencián. Az idei eseményt a Családok Éve inspirálta.

Az apák szerepe a családban  

Ezzel a címmel indult hiánypótló sorozat a Családbarát Újbuda Program keretében. Az első rendezvénynek február 14-én a Villányi úti Konferencia Központ adott otthont. Az előadót, Böjte Csabát és a résztvevőket Molnár László alpolgármester köszöntötte.

Előadások az apaságról – nem csak apáknak  

Hiánypótló edukációs és érzékenyítő előadás-sorozat indul útjára az önkormányzat Családbarát Újbuda Programjának részeként, a Felelős Szülők Iskolája szervezésében. A téma a férfi, a férj, az apa identitása. A nyitó előadást február 14-én Böjte Csaba ferences szerzetes tartotta.

Varsóban is minta lehet Újbuda családbarát programja  

Magyar családpolitikai intézkedések és módszerek tanulmányozására érkezett Budapestre Elżbieta Rafalska, a Lengyel Köztársaság család-, munkaügyi és társadalompolitikáért felelős minisztere és küldöttsége. Ellátogatott a XI. kerületbe is, hogy informálódjon a Családbarát Újbuda program működéséről és tapasztalatairól.

Babakocsis séta: Vigyázz! Kész! Gurulj!  

A Családbarát Újbuda Program támogatásával tartott babakocsis sétanapot a kerületben az Összefogás Újbudáért Egyesület június 11-én. Akciójukkal a kerület akadálymentes térképének továbbrajzolását igyekeztek előbbre mozdítani.

Párbeszéd kezdődött az apák szerepéről  

Fiúk, férfiak, apák helye és szerepe a családban címmel tematikus rendezvénysorozatot indított útjára az Összefogás Újbudáért Egyesület a Családbarát Újbuda Program részeként. A nyitóeseményt a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnáziumban tartották április 21-én, többek között Hoffmann Tamás polgármester és Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő védnöksége mellett. A programsorozat a Malom Közösségi Térben folytatódik.

Esélyegyenlőségi képzések indulnak  

Esélyegyenlőségi képzések indulnak

Munkahelyi esélyegyenlőség és kommunikáció témájú képzéseket, illetve munkahelyi esélyterv készítés és felülvizsgálat lehetőségét kínálja a Családbarát Újbuda Programon belül szeptember és december között a Budapest Esély Kft. A képzésen a kerületben székhellyel, telephellyel vagy egyéb kirendeltséggel rendelkező szervezetek térítésmentesen vehetnek részt.

Esélyegyenlőségi képzések indulnak  

Esélyegyenlőségi képzések indulnak

Munkahelyi esélyegyenlőség és kommunikáció témájú képzéseket, illetve munkahelyi esélyterv készítés és felülvizsgálat lehetőségét kínálja a Családbarát Újbuda Programon belül szeptember és december között a Budapest Esély Kft. A képzésen a kerületben székhellyel, telephellyel vagy egyéb kirendeltséggel rendelkező szervezetek térítésmentesen vehetnek részt.

Családi napközi - rugalmas kisgyermekellátó szolgáltatás  

Családi napközi - rugalmas kisgyermekellátó szolgáltatás

Elkészült a kerület rugalmas kisgyermekellátó szolgáltatásainak feltérképezése a Családbarát Újbuda Programon belül. Az ebbe a kategóriába tartozó családi napközik alternatív lehetőséget biztosítanak a kicsik napközbeni szakszerű ellátására.