Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

várostörténet

Idén a tereké volt a főszerep a Budapest100-on  
 

Ragyogó időben rendezték meg a Budapest100 urbanisztikai programot május első hétvégéjén, amelynek fókuszába idén a terek álltak. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) kezdeményezésére 2011-ben létrejött civil városi ünnep célja, hogy évről évre felhívja a budapestiek figyelmét a körülöttük lévő város mindennapi értékeire.

Újbudai terek a Budapest100 listáján  

2018-ban május első hétvégéjén rendezik a Budapest100 programját, amelyben idén a terek kapják a főszerepet. Újbuda három köztere, a Gárdonyi tér, a Károli Gáspár tér és a Bercsényi utca Allée melletti szakasza is felkerült a listára.

130 éves a budapesti villamos vasúti közlekedés  

Százharminc évvel ezelőtt Európában elsőként indult villamosjárat Budapesten. 1887 novemberében nyitották meg a Nyugati pályaudvar és a Király utca között a próbavillamos 1 km hosszú vonalat, a főváros első villamosvonalát.

Budapesti kerületek grafikusi szemmel  

Szép és látványos feladatra vállalkozott a Budapest-tematikájú rajzairól ismert Buzás Alíz grafikus, a főváros kerületeiről készített posztereket.

Várostörténet: Vigyázat, nagyfeszültség!  

Újbuda tele van izgalmas építészeti, várostörténeti emlékkel, a kerület számos pontja hordozza a múlt nyomait. A Bartók Béla út külső részén lévő „Füzesi” épületegyüttes a kerület közlekedéstörténetébe nyújt bepillantást.

Őrmező 40: „letagadhat” néhány évet korából a lakótelep  

Negyven éve, 1976. szeptember 1-én csengettek be először az Őrmezei Általános Iskolában, ami akkor nemcsak a tanév indulását jelezte, hanem egy új városrész születését, egy új közösség formálódásának kezdetét is. Őrmező kisváros nagyvárosban, kedves, sajátos világ, ahol mindenből csak egy van.

Lechner ház a Szatyor mellett  

Halászni és vadkacsára vadászni tilos! – hívta fel a figyelmet egy tábla a Bartók Béla úton a mai Szatyor Bár tőszomszédságában a 19. század végén. Ekkor kezdődött meg a területen Lechner Gyula bérházának építése, öccse, Lechner Ödön tervei alapján.

Díjakat adott át Tarlós István a főváros napján  

A főváros napja alkalmából kitüntetéseket és díjakat adott át Tarlós István főpolgármester. Budapest egyesítésének 142. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen azt mondta, akik ma elismerést kapnak, azok tetteikkel, erkölcsi vállalásaikkal gazdagabbá teszik a várost. 

142 éves Budapest  

Száznegyvenkét éve, 1873. november 17-én jött létre Budapest Pest, Buda és Óbuda egyesülésével. Az 54 ezer lakosú Buda, a 200 ezer lakosú Pest szabad királyi fővárosok, valamint a Pest megyéhez tartozó, 16 ezer lakosú Ó-Buda mezőváros és a Margit-sziget Buda-Pest főváros név alatti egy törvényhatósággá egyesítéséről az 1872. évi XXXVI. törvénycikk rendelkezett.

Miért lett védett terület a Sas-hegy és környéke?  

A néhai borkultúrájáról híres újbudai Sas-hegyet természeti adottságain és környezetén kívül élő világa teszi kiemelkedővé, Európa-szerte híressé. Folytatjuk a városrész északi részén található zöldövezetről szóló cikksorozatunkat, melyben ezúttal a terület földrajzi adottságairól, valamint az ebből fakadó előnyökről, illetve a kerület folyamatos fejlődéséből adódó hátrányokról lesz szó.