A XI. kerület nem a semmiből lett pezsgő, fejlődő környék. Több mint száz éve már járt villamos a Bartók Béla út elődjén, az Átlós úton. Az eredetileg lovasút üzemeltetésére alakult Budapesti Közúti Vaspálya Társaság - csak egy volt a számos közlekedési vállalat közül, 1898-tól üzemeltetett járatot a Kelenföldi vasútállomáshoz. Ezt és a cég más járatait szolgálta ki az a remíz, amelyet száz éve bővítettek főműhellyé, ahol a villamosok nemcsak aludtak, hanem nagyjavításukra is lehetőség volt. A szakzsargonban csak Füzesiként emlegetett fellegvár ma is áll, szinte változatlan formában, sőt, egy részében most is villamosokat szolgálnak ki. Az egyesült fővárosi közlekedési vállalatban is szerepet kapó műhely egy, a háborúban elesett dolgozója után lett Füzesi Árpád főműhely 1948-ban, és ekkor jött el az intézmény virágkora is. Itt végezték ugyanis 1955-től az eredetileg fa alvázra épített budapesti HÉV-, illetve villamoskocsik acélvázasra alakítását. Ezekben a legrégebbi villamosokban nem csupán a pad volt fából, de a terhet viselő alváz is. (Ez nem volt túl előnyös, mivel meghajlik, korhad, baleset esetén pedig kifejezetten veszélyesen törik a fa, szemben a jóval megbízhatóbb acélszerkezettel.)
A műhely kollektívája közben annyira kedvet kapott a villamosépítéshez, hogy 1961-ben már önálló típust is adtak a hazai kötött pályás közlekedésnek, a híres Bengálit. Ez volt az első magyar kísérlet az akkoriban népszerűvé váló csuklós villamos megépítésére, de mivel nem gyárban, hanem a közlekedési vállalatnál készült, “házi csuklós” néven futott az átmeneti megoldásnak szánt modell. Mindössze két évig építették Budapesten, és a Bengálik nem is elsősorban itt, hanem Debrecenben és Szegeden szolgáltak sokáig. A Füzesi műhely pedig inkább a legnagyobb számban gyártott budapesti villamos, az UV otthona lett, azok kivonása után pedig a Ganz újabb, “ipari csuklós” (ICS) típusa költözött oda. A műhely ma is ellátja a 41-es, a 47-es és 49-es vonalak járműveit.
Bár az épületek még most is állnak, a 19. századi csarnokot évekkel ezelőtt eladták. Az eredetihez képest jelenleg más tevékenységet végeznek az épületben, a kívülről semmi különöset nem mutató csarnokot tíz éve teljesen újjáépítették. Valójában csak a falak maradtak, a fa tetőszerkezet és a padló vadonatúj. A felújítás ideális kompromisszum régi és modern között, amit talán a lámpatestek mutatnak be legszebben: vadonatúj mind, LED-fényforrásokkal, de klasszikus ipari formát kaptak, így tökéletesen illeszkednek a 100 éves mintára újjáépült fa tetőszerkezethez és a festett téglafalhoz. A régi lakó- és irodaépület falán pedig 30 éve fakul a budapesti villamos első 100 évére emlékező tárló. Az újabb, alig évszázados szárny a 20. század eleji divat szerint téglaborítású, finoman díszített.
Állítólag szép nagy gödör volt a hosszú csarnok belsejében, amikor megépítették az új alsó szerkezetet, amelynek része egy villamosemelő gép, amely alulról támasztja a kocsiszekrényt, és úgy emeli fel, hogy a kerekeket és a motort is tartalmazó forgóvázakat ki-be lehet gurítani alóla. A műhelyben most a Ganz villamosok - 30 ezer kilométerenként esedékesek - nagyjavításait végzik. A komplexum másik, ránézésre valamivel újabb épülete a garázs, ahol naponta nézik át és szükség esetén javítják a villamosokat. Bár az épület nem új, bent tisztaság és rend uralkodik, és a modern technika is beszivárgott – az ősi radiátorokat újra cserélik, a legalább ötvenéves, festékfoltos lámpatestekben is LED a fényforrás.
A Bartók Béla út külső részén elhaladva szinte észre sem venni ezt az épületegyüttest, pedig Budapest, azon belül Újbuda történetének egyik izgalmas részletébe lehet bepillantani.
B. Gy.