Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 7. kedd, Gizella

Pünkösdi autóvadászat  

Pünkösdi autóvadászat

A polgárőrség kezdeményezésére idén ismét közös autóvadászatra indultak pünkösdhétfőn a civil bűnüldözők, valamint a XI. és a XXII. kerületi rendőrök. A körözött vagy forgalomból kitiltott gépjárművek felderítését célzó, több év után újraindított akciót a tervek szerint jövőre újból háromnapos versenyként rendezik meg.

Ülésezett a képviselő-testület  

Ülésezett a képviselő-testület

A XI. Kerületi Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság, illetve az Újbuda Közterület-felügyelet 2014. évben végzett tevékenységéről szóló beszámolók elfogadásával kezdődött a testületi ülés május 21-én. Elfogadták továbbá Horti István jegyző beszámolóját a rendeletek és normatív utasítások felülvizsgálatáról.

Több biztonságtechnikai eszköz, kevesebb lopás  

Több biztonságtechnikai eszköz, kevesebb lopás

Újbudán az elkövetett bűncselekmények nagy része gépjárműfeltörés, illetve -lopás. Hogy milyen típusra specializálódnak a tolvajok, azt nem lehet behatárolni. Ahol alkalom és lehetőség kínálkozik, ott elkövetik a bűncselekményt, jelentős kárt és bosszúságot okozva a tulajdonosnak. A megelőzés lehetőségeiről kérdeztük Simkó Norbert rendőr törzszászlóst, a XI. kerületi rendőrkapitányság munkatársát.

Ingyenes lesz a csekkbefizetés a postákon  

Ingyenes lesz a csekkbefizetés a postákon

Csekkbefizetés esetén a kártyás fizetés nem készpénzfelvételnek fog minősülni, vagyis az ügyfeleknek nem kell megfizetniük a többszáz forintos készpénzfelvételi díjat. Ezt Szarka Zsolt, a MAgyar Posta Zrt. vezérigazgatója mondta a Porfoliónak.

Közös ügyfélszolgálatokat hoznak létre a szolgáltatók  

Közös ügyfélszolgálatokat hoznak létre a szolgáltatók

A napokban nyitja meg közös irodáját a FKF Nonprofit Zrt. a FŐTÁV-val, a Fővárosi Vízművekkel, a Díjbeszedő Holding Zrt-vel és a DHK Zrt-vel az első és második kerület határán, a Csalogány és Fő utca sarkán. Újbudán hamarosan a Barázda utcában lehet majd intézni a különféle ügyeket.

Állati hétvége volt Gazdagréten  

Állati hétvége volt Gazdagréten

Állatos gyermeknapot rendeztek Gazdagréten május 30-án. Az eseményt a KULTI Gazdagréti Közösségi Ház, a Gazdagréti Összefogás Egyesület és a Gazdagréti Nyugdíjas Szabadidő Klub együtt szervezte.

Tesztüzemben a Budai Parkszínpad  

Tesztüzemben a Budai Parkszínpad

Június elsején tesztüzemmel indult a Budai Parkszínpad új szórakozóhelye, ami igazán ígéretes, de a legelső napon a tesztüzem erősen tesztüzemnek mondható. Lesz majd szemetes, lesz majd kaja, lesz homokozó is, lehet majd kártyával fizetni, lesz wifi, de egyelőre ezek nincsenek – írja az Index.

Gyereknapot tartottak a Kék-tó téren  

Gyereknapot tartottak a Kék-tó téren

A Kék-tó téri játszótéren ünnepelték a kelenvölgyiek a gyereknapot május harmincadikán. A KULTI Kelenvölgyi Közösségi Ház programján idén is volt bábszínház, ringató, ugrálóvár és bicikliverseny.

Decker Ádám nincs a vízilabda-válogatottban  

Decker Ádám nincs a vízilabda-válogatottban

Már a riói olimpiai csapatkeresés jegyében, megfiatalított kerettel vág neki Benedek Tibor, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya az idei nyár két kiemelkedő eseményének: a világliga június végi szuperdöntőjének, s a július-augusztusi világbajnokságnak.

VHK - Jubileumi koncert a Barba Negra Trackben  

VHK - Jubileumi koncert a Barba Negra Trackben

Negyvenedik születésnapját ünnepli idén a Vágtázó Halottkémek (VHK), amelynek számai generációkra voltak hatással. A Grandpierre Atilla által vezetett együttes június 5-én, pénteken az újbudai Barba Negra Trackben ad koncertet, fellép a Sexepil és az Ébrenálmodók Rituális Színház is.

Gyermeknapon is összefogott a kerület  

Gyermeknapon is összefogott a kerület

Vasárnap délutánra megtelt a Bikás Park, mintegy hatezer látogatója volt az újbudai gyereknapnak. A színpadon reggeltől estig szórakoztató műsorok, interaktív gyerekprogramok, táncház, bábelőadás és sztárfellépők várták a közönséget május 31-én.

Garanciális munkák miatt lesz forgalomkorlátozás a Szerémi úton  

Garanciális munkák miatt lesz forgalomkorlátozás a Szerémi úton

Hétvégén garanciális munkák okozhatnak fennakadást a Szerémi úti közlekedésben. Korlátozás lesz a Rákóczi híd irányába a Hauszmann Alajos utca előtti útszakaszon, valamint a Prielle Kornélia utca és a Dombóvári út közötti szakaszon. A Budapesti Közlekedési Központ terelőútként a Budafoki utat javasolja.

Hamarosan indul a félmilliárdos mosógépcsere program  

Hamarosan indul a félmilliárdos mosógépcsere program

Júliustól bruttó 500 millió forintos keretösszeg áll rendelkezésre mosógépcserére. Ezzel mintegy 12 ezer családnak nyújt anyagi támogatást energiatakarékos mosógép megvásárlásához a folytatódó Otthon Melege Program.

„A legőszintébb közönség előtt koncertezni mindig nagy kihívás”  

„A legőszintébb közönség előtt koncertezni mindig nagy kihívás”

A Napvirág Zenekar 2008-as megalakulása előtti években tagjai egy budapesti mozgásstúdióban tartottak zenés-mozgásos foglalkozást kisgyermekeknek és szüleiknek. Részben az akkori pozitív visszajelzéseknek, részben a kicsik reakciójának köszönhetően készültek el a zenekar saját dalai.

Gyermeknap a Bikás Parkban  

Gyermeknap a Bikás Parkban

Május utolsó hétvégéjén újra benépesül a Bikás Park, Újbuda Önkormányzata idén is egész napos gyermeknapi rendezvénnyel készül. Május 31-én egyszerre több helyszínen lesznek az események, a sátrakban készségfejlesztő játékokat lehet kipróbálni, a színpadon a magyar könnyűzenei előadók lépnek fel.

40 éves a Pajkos Óvoda  

40 éves a Pajkos Óvoda

Negyvenedik születésnapját ünnepelte május 27-én a Pajkos Óvoda. A hosszú évek alatt különlegessé ért Pajkos program létrejöttében nagy szerepe volt Csányiné Schön Máriának, aki 1993 óta az óvoda vezetője.

Gyereknap az esélyegyenlőség jegyében  

Gyereknap az esélyegyenlőség jegyében

Gyereknapot tartottak a Neszmélyi Úti Óvodában május 27-én, amelyre a Bliss Alapítvány intézményébe járó halmozottan sérült gyerekeket is meghívták. A tíz éve kezdődött együttműködés szerint a farsangot az alapítványnál, a gyereknapot a Neszmélyi úti integráló óvodában töltik a gyerekek.

Álláskeresés ötven év felett is lehetséges  

Álláskeresés ötven év felett is lehetséges

Álláskeresési Információs Napot tartott az Újbuda Prizma a Bölcső utcai Programközpontban május 26-án. Az érdeklődők mini állásbörzén és előadásokon is részt vehettek.

A kerület – 85 éve  

A kerület – 85 éve

1930. május 29-én, 45 napos vita után az országgyűlés mindkét háza elfogadta a Budapest székesfőváros közigazgatásáról szóló 1930. évi XVIII. törvénycikket, melynek alapján létrejött a XI., a XII., a XIII. és a XIV. kerület. A XI. kerület akkori képét korabeli írások alapján idézzük meg.

Nagy sikere volt a rendvédelmi nyílt napnak  

Nagy sikere volt a rendvédelmi nyílt napnak

Másodszor rendezett rendvédelmi nyílt napot Újbuda Önkormányzata a Petőfi Laktanyában. A május 19-ei rendezvényre kerületi általános és középiskolásokat hívtak meg pályaorientációs céllal.

Vetélkedő madarakkal és fákkal  

Vetélkedő madarakkal és fákkal

A Madarak és Fák Napján az Újbudai Pedagógiai Intézet és az Önkormányzat minden évben közös rendezvényt tart az ötödik évfolyamosoknak a Gellért-hegyen. Idén a rossz idő miatt a Petőfi Sándor Általános Iskola fogadta be a programot május 22-én.

Oldalak