Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Felpörgött az újlakáspiac Dél-Budán

Újbuda   |   2017, október 3 - 16:01
Nyomtatóbarát változatSend by email

Miközben nem változott a forgalom, minimálisan emelkedtek az árak egyes ingatlanpiaci szegmensekben az elmúlt hónapokban a dél-budai ingatlanpiacon. Ugyanakkor meghatározó, hogy egyre több az újlakást kereső, akiket az egy nagyobb projekteknek köszönhetően ki is tudnak szolgálni az ingatlanközvetítők.

Masszív igényt lát az újépítésű lakásokra a dél-budai ingatlanpiacon Nagy Csaba, a Balla Ingatlan régiós szakmai vezetője. Szerinte főleg olyan lakások iránt mutatkozik nagyobb érdeklődés, amelyek már nem csak tervezőasztalon léteznek, hanem építésük látható fázisban jár, vagy hamarosan át is adják. Azok a vonzó újépítésű ingatlanok, amelyeknél már látható, hogy javában zajlik a fejlesztés, és persze jó az ár/érték arány - hangsúlyozta Nagy Csaba. A már átadás felé közeledő beruházások azért vannak nagy előnyben, mert az érdeklődők azt hallják, hogy projektek dőlnek be kapacitáshiány miatt. Ezeknél sokszor el sem tudják kezdeni a munkát, vagy már a legelején abbahagyják. Így a vevők érthető módon azokat a fejlesztéseket keresik elsősorban, ahol már biztosra vehető az átadás.

Ilyen többek között a biatorbágyi Tópark is, ahol az első ütem, azaz 210 lakás átadására már a jövő év első negyedévében sor kerül - hívta fel a figyelmet a szakember. Az ingatlanközvetítő tapasztalatai szerint nem csak a közeli átadási időpont a vonzó a vásárlók számára, hanem az árak is, melyek négyzetméterenként átlagosan 450-550 ezer forint között mozognak. Ezek olyan árak, melyekért még a dél-budai agglomerációban sem lehet megfelelő minőségű ingatlant vásárolni, nem hogy Budapesten belül. A XI. kerületben a használt ingatlanok ára is magasabb: 500 ezer forint feletti négyzetméterárakról beszélhetünk a téglaépítésűeknél, míg panellakásoknál 430 ezer forint környékén alakul az átlag, de például Gazdagréten 450 ezer forintos négyzetméteráron kínálják a paneleket. Ugyanakkor az újépítésűeknél a XI. kerületben 750 ezres négyzetméterárakkal is lehet találkozni. Nem véletlen, hogy azok a vevők, akik itt keresnek lakást, többnyire távolabb is körülnéznek.

Annál is inkább, mert a központtól való távolság nem sokkal több: mindössze 10 perccel kell többet autózni - hívta fel a figyelmet az ingatlanközvetítő. Ráadásul jövőre várhatóan tömegközlekedési járattal is bővül a lakópark megközelíthetősége. Érdemes tehát elgondolkodni a kialakult helyzeten, elsősorban az árakat figyelembe véve. Mindezek ellenére persze a szakértő szerint egy-egy ilyen újépítésű beruházás nem vonja el a használt piacról a vevőket - vagy legfeljebb csak egy részüket -, mert akik használt lakást keresnek, azok többnyire azonnal költözhető lakást szeretnének. És bár a Tópark első ütemének átadása is jövő év elején várható, az mégsem jelent azonnalt.

Az újépítésűek mellett keresettek a használt lakások is a XI., és a XXII. kerületeben. Elsősorban a 1,5-2 szobás panel és téglaépítésű lakások iránt jelentős az érdeklődés, különösen akkor, ha tömegközlekedési csomópontok környékén, vagy a 4-es metró vonalán helyezkednek el. Ezen ingatlanok esetében néhány százalékos áremelkedést érzékelt a szakember az elmúlt hónapokban. - Ezek a megemelkedett árak azonban az alkuk során gyakran el is tűnnek - tette hozzá.

A jó megközelíthetőségű részek mellett vonzó a vevők számára Budatétény családi házas része - amely egy magas presztízsű része Dél-Budának -, ahogy Rózsavölgy is, itt azonban 50 millió alatt nincs megfelelő állapotú ingatlan. Ugyanakkor az alacsonyabb presztízsű Nagytétényben is jelentős a vevői érdeklődés a 25-30 milliós forintos házak iránt, míg Budafok az örök sláger, 35-40 millió forintos lélektani határral. A XI. kerületben Péterhegy, Kelenvölgy és Sasad mind keresett részek, utóbbinál kicsit magasabb árfekvéssel találkozni.
Összességében azonban a keresletet tekintve nem lát növekedést Nagy Csaba: véleménye szerint most is közel annyi a kereső ügyfél, mint tavaly ilyenkor, ahogy a kínálat sem bővült. Egyetlen tekintetben érezhető nagyobb változás, az újépítésűek iránti megnövekedett igénynél. De ez csak azokra az ingatlanokra érvényes, melyeknél közeli már az átadás időpontja és persze megfizethetők az árak.

Újbuda