Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Kelendőek a kerületben a családi házak

Újbuda   |   2015, december 9 - 13:58
Nyomtatóbarát változatSend by email

A családi házak piacán is látványos a fellendülés az elmúlt időszakban, de nem mindegy hol, milyen paraméterekkel kínálják a házakat. Legértékállóbb befektetés a nappali + három-, négyszobás, korszerű energetikával rendelkező, újszerű családi ház, jó vételnek pedig a jól élhető, könnyen belakható házak számítanak – áll a Balla Ingatlanirodák elemzésében. Újbudán az 50-70 millió forint közötti házak a legkeresettebbek.

A családi házak piacán utolérték magukat az árak az elmúlt másfél évben, vagyis a korábban túlárazott családi házak egy része már nem számít annak, így értékesíteni tudták vagy tudják őket az ingatlanközvetítők – olvasható a Balla Ingatlanirodák közleményében. Eszerint ebben a szegmensben is mintegy 10-20 százalékkal magasabbak az árak a korábbinál, bár túlárazott ingatlanok továbbra is vannak a piacon.

70 millió forintig megfontolt döntéssel

A XI. kerületben a vevők az 50-70 millió forintos árszintig keresik a családi házakat, és ezért a pénzért többnyire találnak is az igényeiknek megfelelőt - jelezte Nagy Csaba, a Balla Ingatlanirodák XI. kerületi irodájának szakmai vezetője. A feltételek között szerepel, hogy a ház nappalijához tartozzon három-négy hálószoba, lehetőleg duplakomfortos legyen - különösen, ha kétszintes családi házról van szó -, vagyis legyen benne két fürdőszoba, lehetőleg különálló vécével. Emellett fontos szempont manapság, hogy a fenntartására se kelljen sokat költeni. - A vevők nagyon megnézik, hogy mennyire van felújítva, korszerűsítve egy családi ház, mennyire takarékos az energetikája, milyen rezsiköltségekre számíthatnak. Két azonos alapterületű családi ház esetén egy évben akár százezer forintos nagyságrendű is lehet az eltérés a rezsiköltségeket tekintve - hívta fel a figyelmet Nagy Csaba.

A vevők a XI. kerületben alapvetően a klasszikus családi házakat keresik, vagyis azt a típust, mely saját telkén körüljárható. Az ilyen családi házak között is az újszerű, felújított ingatlanokat lehet könnyebben eladni, mert a vevők nem szeretnek már tetemesebb összegeket a felújításra, korszerűsítésre fordítani. De nem szeretik a meglepetéseket sem, ezért rendkívüli alapossággal járják körül az ingatlant: statikus, mérnök szakértők segítségével vizsgálják meg, hogy a ház nem rejt-e olyan hibákat, melyekkel nem szeretnének később, váratlanul szembesülni. Ebből következően minél újabb építésű egy családi ház, annál könnyebben vevőre talál, ilyen esetben azonban figyelembe kell venni, hogy a már említett paraméterek - azaz a nappali + három-négy háló, duplakomfort, korszerű energetika, stb. - esetében az árak a korábban lélektani határként említett 70 millió forintos szint fölé kúsznak a budai oldalon. Ennyit pedig már csak nagyon kevesen hajlandóak vagy tudnak kiadni egy ingatlanért, arról nem is beszélve, hogy az ilyen paraméterekkel rendelkező családi házból rendkívül kevés található errefelé.

Mi az amit érdemes megvenni?

Nagy Csaba szerint egyértelműen a 120 négyzetméternél nem nagyobb, viszont a nappali + három-, négyszobás, korszerű energetikával rendelkező, újszerű családi ház az, ami értékálló befektetés lehet. Jó vételnek a jól élhető, könnyen belakható házak számítanak most, melyekben nincs felesleges szint, nincs felesleges szuterén, nincs több szoba a kelleténél. Mindez elsősorban a fenntartási és rezsiköltségek elfogadható keretek között tartása miatt fontos. Fontos az ingatlan elhelyezkedésének figyelembe vétele is: csendes, de jó infrastruktúrával rendelkező környékekben érdemes gondolkodni, ahol a telekviszonyok is rendezettek, a szomszédság pedig nem olyan (kocsma, autószerelő, stb.), ami elronthatja a ház intimitását. Végül pedig fontos, hogy kedvező energetikai tényezőkkel bírjon a ház, ne legyen túl öreg, fűtés, nyílászárók, talajszigetelés, gépészet rendben legyen, vagyis ne egy nyolcvan éves házból akarjuk kihozni azt, amire ésszerű keretek között nem nagyon van lehetőség.

Újbuda