Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Mindent megváltoztathat a CSOK, túlárazott lakást most sem könnyű eladni

Újbuda   |   2016, január 12 - 11:52
Nyomtatóbarát változatSend by email

Nem téved nagyot az, aki szerint az erős keresleti ingatlanpiacon fokozatosan beszűkültek a vásárlók alkupozíciói. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy az új CSOK miatt ismét komolyabb alkuval kell megbarátkozniuk az eladóknak. A Balla Ingatlanirodák szakértői szerint a tíz százalékos alku már a múlté, jobban csupán a családi házakra lehet alkudni.

Míg a válság évei alatt a vevők hozzászokhattak a feltételek diktálásához és a jelentős, 10 százalék feletti alkuhoz, addig mostanra igencsak megváltozott az ingatlanpiac. Egy-egy merész aláígérésnek akár teljes kudarc is lehet a vége. Hiszen a vevők még mindig sorban állnak az ingatlanokért és sokan hajlandóak megfizetni a kért összeget. Az sem ritka, hogy olykor felfelé indul a licit egy-egy jobb adottságú lakásért – állítják a Balla Ingatlanirodák szakértői.

Egyetértenek abban, hogy a tíz százalékos alku mindenképpen a múlté, ennek ellenére akadnak próbálkozók, de ők is csak 2-4 százalékkal tudják lefaragni az árat. Alku szempontjából legjobb helyzetben a készpénzes vevők vannak, akik ha az eladónak sürgős az értékesítés, akár 5-10 százalékot is alkudhatnak. Ez azonban nem mindennapos eset. - A tulajdonosok nagy része tisztában van a jelenlegi piaci árakkal, és ha látja, hogy kelendő az ingatlan, akkor inkább felemeli az árat – vélik a szakemberek. Ugyanakkor a belvárosban, ahol még igen élénk a kereslet, még ott is nehéz eladni a túlárazott lakásokat. Azok hosszabb ideig vannak a piacon vagy 4-5 százalékkal az irányár alatt kelnek végül el. Komolyabb, 5 százalék körüli alkura most főként a családi házak esetében van lehetőség. Néhány éve nem volt ritka a 10-20 százalékos alku sem.

Kérdés persze, hogy mit hoznak a következő hónapok, hiszen a december közepén bejelentett új CSOK miatt a kereslet eltolódhat az új lakások irányába, a 10-10 millió forintos lehetőség sokaknak beindítja a fantáziáját. Az első hetek tapasztalatai szerint megnőtt az érdeklődés az újépítésű ingatlanok iránt, ez pedig azt jelenti, hogy a használt lakások tulajdonosainak talán újra nagyobb mértékű alkuval kell megbarátkozni, hiszen a vevők egy része - akik most már az új lakásokat keresik - kiesik az érdeklődők köréből, így pedig csökken a keresleti nyomás a használt lakások piacán.

Újbuda