Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium

Felújítják a budai ciszterci Szent Imre-templomot  

Háromszáztízmillió forint támogatást kap a ciszterci rend a budai Szent Imre-templom felújítására - jelentette be Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten.

Sajtótájékoztató a Nemzeti Konzultációról  

Közös sajtótájékoztatót tartott Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője, valamint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban, ahol a Nemzeti Konzultáció 2017 legfontosabb elemeit ismertették a résztvevőkkel.

Lakossági fórum a Nemzeti Konzultációról  

Mintegy négyszáz fő részvételével zajlott a Nemzeti Konzultáció újbudai rendezvénye, ahol Simicskó István és Varga Mihály miniszterek tájékoztatták az érdeklődőket a kormány programjáról.

Ciszterci öregdiákok visszaemlékezései az ’56-os kötetekben  

Három könyvet mutattak be a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében. A kiadványok 87 egykori ciszterci diák megrázó ’56-os visszaemlékezéseit tartalmazzák, köztük több Újbudához kötődőt is. Mindhárom kötet az ’56-os Emlékbizottság pályázati támogatásával készült.

25 éves a Szent Gellért Óvoda  

Jótékonysági estet tartottak a negyed évszázada, magán kezdeményezésre létrejött Szent Gellért Óvoda fennállása alkalmából február 4-én. Az eseményt a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban rendezték.

Rohamivók – tinédzserproblémák egy musicalben  

A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban kétszer is látható volt egy musical, amely a mai fiatalokat érintő érzékeny, ám annál fontosabb témákat boncolgatja. A Rohamivók ötlete egy osztályfőnöki óra utáni beszélgetésből indult útjára, hogy aztán a kemény és kitartó munka után kész produkció legyen belőle.

Újbuda támogatja a kerületi iskolák eszközbeszerzéseit  

Nyolcadik alkalommal rendezték meg az Újbudai Köznevelési Konferenciát a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban, ezúttal november 24-én. A rendezvény fő témája a 2013-ban bevezetett közoktatási reform volt, aminek hatására jelentős változások történtek az iskolákban. Ezekkel a felszólalók elégedettek voltak.

Újbudai iskolák a legsportosabbak között  

A Budapesti Diáksport Szövetség (BDSZ) és a Főváros közösen tüntette ki az előző tanév legsportosabb fővárosi közép- és általános iskoláit. Ezeknek az intézményeknek a tanulói szerepeltek legeredményesebben a diákolimpiai versenyeken. A legsportosabb 40 iskola közé tartozik az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola valamint a Ciszterci Szent Imre Gimnázium is.

Jól szerepeltek a Szent Imrés diákok az MTA versenyén  

Harmadik helyezést értek el a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium tanulói a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontja által hirdetett csillagászati versenyen. A diákok a „Határ a csillagos ég 2015” pályázaton szerepeltek eredményesen.

XXXIX. Bárdos Lajos Zenei Hetek  

2015május0716:00
XXXIX. Bárdos Lajos Zenei Hetek

2015. május 7. csütörtök 16 óra a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium díszterme Budapest XI. Villányi út 27.

Tehetséggondozásért kapott díjat a ciszterci gimnázium tanára  

Tehetséggondozásért kapott díjat a ciszterci gimnázium tanára

A MOL Tehetséggondozásért Díjat kilenc pedagógus és edző, köztük Szalay József a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium rajz és vizuális kultúra, művészettörténet és mozgókép-médiaismeret tanára kapta idén. A hazai olajtársaság azoknak a tanárok, edzők munkáját ismeri el, akik meglátják a fiatal tehetségekben, sportolókban, művészekben a lehetőséget és bátorítják első lépéseiket. A díj erkölcsi és anyagi elismeréssel is jár.

Pető: az integráció jegyében húzták a drótkötelet  

Pető: az integráció jegyében húzták a drótkötelet

Hetedszer rendezett Ergométeres Házibajnokságot a Pető András Főiskola és a Pető Sportegyesület. Az eredeti nevén Mikolovits Veronika emlékversenyt idén is éremözön, a ciszterci gimnazisták részvétele és az együtt sportolás élménye tette feledhetetlenné.

Neves ciszterci atyák életéről mutattak be könyvet a Szent Imrében  

Neves ciszterci atyák életéről mutattak be könyvet a Szent Imrében

Szent Imre-napi rendezvénysorozat keretében mutatták be a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében a Ciszterci arcképek című - Kereszty Rókus Dallasban élő teológus, ciszterci szerzetes által szerkesztett - könyvet. Az összefoglaló a Szent Benedek reguláját követő Ciszterci szerzetesrend jeles személyiségeinek életéről, tanúságtételéről szól.

Csillagászati jövőképet alkottak a Kiscsillagok  

Csillagászati jövőképet alkottak a Kiscsillagok

Második lett az újbudaiak csapata a 6. Országos Kulin György Csillagászati Versenyen. A Tatán rendezett versenyen döntőjén négy magyarországi régió legjobbjai, valamint egy felvidéki és egy erdélyi csapat vett részt. A 6-8. osztályos diákok arról is beszámoltak a vetélkedőn, hogy hogyan képzelik el a csillagászatot, annak kutatási irányait negyed évszázad múlva.

Oldalak