Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 3. kedd, Ferenc

közlekedés

Változik Újbuda-központnál a Fehérvári úti villamosok közlekedése  

A 17-es, a 41-es, a 47-es, a 48-as, valamint az 56-os villamosok július 31. és augusztus 22. között nem tudnak áthaladni a Bocskai út és a Fehérvári út kereszteződésében, mert felújítják a csomópontban lévő villamosvágányokat. A munkák miatt a szerelvények északról és délről is Újbuda-központig, a kereszteződés két oldalán kialakított végállomásokig közlekednek.

Újbudai közlekedési infó  

Éjszakai lezárásra lehet számítani a Dombóvári úton a Rákóczi híd alatt, július 16-ig 21 órától másnap 6 óráig. Kerülni a Bogdánfy utca–Irinyi József utca útvonalon is lehet. Ideiglenesen megváltozik a 901-es éjszakai autóbusz útvonala és megállói is.

Elkészült a Budára vezető, Ferenc körúti bringasáv  

A Budapest Közút munkatársai felfestették a Ferenc körút Üllői út felé vezető oldalán is az új bringasávot. A fejlesztéssel az egybefüggő nagykörúti sáv eléri a Petőfi hidat, így a híd járdáin keresztül csatlakozik a Budán már meglévő hálózathoz.

Változott a 4-6-os forgalmi rendje  

Augusztus 5-ig a 4-es és a 6-os villamosok a Széll Kálmán tér és a Corvin-negyed között közlekednek, a Corvin-negyed és Újbuda-központ, illetve a Móricz Zsigmond körtér között pótlóbusszal lehet utazni. Dél-Buda és a belváros között a 4-es metró kínál alternatív utazási lehetőséget. A Petőfi híd, budai hídfő térségében, valamint a Corvin-negyed és a Baross utca között kell közúti korlátozásokra számítani.

Változás a fonódó villamosok közlekedésében  

Július 4-12. között pályakarbantartás miatt változik a budai fonódó villamosok közlekedése. Ezidő alatt a 17-es villamos a Villányi út helyett a Krisztina körúton közlekedik, a 61-es villamos Hűvösvölgy felől csak a Széll Kálmán térig, a Móricz Zsigmond körtér felől csak a Nagyenyed utcáig jár, az 59-59A villamos helyett pedig pótlóbusszal lehet majd utazni.

Saját kézbe veszi a parkolást Újbuda  

Az újbudai fizetős parkolás üzemeltetését eddig külsős cég látta el, ezt a feladatot július 1-jével egy új önkormányzati társaság, az Újbuda Parkolásüzemeltető Nonprofit Kft. veszi át.

Fokozatosan vezeti be a nyári menetrendet a BKK  

Két lépésben, fokozatosan áll vált nyári menetrendre június 29-től a Budapesti Közlekedési Központ. A forgalmasabb, belvárost érintő járatok még két hétig normál, legnagyobb kapacitású menetrenddel közlekednek, míg a város többi vonalán a már a nyári közlekedési rend lép érvénybe.

Mobilitási Pontok Újbudán  

Nemzetközi projekt részeként alakított ki négy Mobilitási Pontot Újbudán a Budapesti Közlekedési Központ.

Változik az utazási költségtérítés elszámolása  

Július elsejétől csak akkor lehet elszámolni az utazási költségtérítéshez szükséges számlákat, ha azon szerepel a munkáltató adószáma, vagy a csoportazonosító száma (CSASZ). Akik a BKK jegyautomatáiból szoktak számlát kérni, azoknak érdemes új QR-kódot igényelniük - hívja fel a  figyelmet a közlekedési társaság.

Nyáron ingyen vonatozhatnak az iskolás csoportok  

Nyárra is kiterjesztik az általános és középiskolai csoportok tanítási időben biztosított díjmentes vasúti utazási lehetőségét, mert a koronavírus-járvány miatt elmaradtak az osztálykirándulások, tanulmányi kirándulások - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Közlekedés: ezekre a dátumokra érdemes figyelni  

Az egészségügyi dolgozók július 1-től, szerdától csak érvényes jeggyel vagy bérlettel utazhatnak a BKK járatain. A rendelet visszavonása a diákigazolványok, a nyugdíjas és kisgyermekes bérletigazolványok, az álláskeresők bérlete és egyéb, utazáshoz szükséges dokumentumok és igazolványok érvényességét is érinti.

Vége a veszélyhelyzetnek  

Kilencvennyolc nap után hivatalosan is vége a vészhelyzetnek Magyarországon, az erről szóló jogszabály a Magyar Közlönyben is megjelent.

Oldalak