Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

család

Első helyen a családok a kerületben

A kerület több mint nyolcéves szakmai munkáját honorálta Családbarát Önkormányzat díjjal a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, amely a programok mellett a családokat segítő, a munka és a magánélet egyensúlyát megteremteni hivatott intézkedéseket is elismerte. Mindehhez szükség volt a civil szervezetek, kezdeményezések támogatására, valamint a szülők, a pedagógusok, a szakemberek véleményének figyelembevételére is.

Indul a babaváró hitel

A családvédelmi akcióterv részeként újfajta, támogatott hitellel élhetnek július 1-jétől a gyermekvállalásra készülő házaspárok.

Babakocsis sétanap június 26-án

Negyedik alkalommal rendez Újbuda Önkormányzata sétanapot, hogy a résztvevők babakocsival és kerekes székkel teszteljék kerületünk utcáit.

Tudás, közösség, Újbuda

Több mint tízezer gyermekről, diákról gondoskodnak a XI. kerület köznevelési intézményeiben. Újbuda Önkormányzata évek óta egy jól átgondolt köznevelési terv és hosszú távú intézményfejlesztési koncepció mentén dolgozik azért, hogy az újbudai gyerekeknek az egyéni fejlődésüknek megfelelő, legmagasabb szintű ellátást nyújtsa.

Sikeres volt a tojásvadászat Gazdagréten

Idén is tojásvadászatot tartottak Gazdagréten, az április 18-ára szervezett versenyen több százan indultak. A gyerekek finomságokkal és ajándékokkal térhettek haza.

Bizalmi kapcsolat a családokkal

Az elmúlt években a védőnői munka jelentős átalakuláson ment keresztül. Új feladatokat kaptak a védőnők (több életkorhoz kötött szűrővizsgálat, szülői kérdőívek kitöltetése stb.), amelyekre egyre több időt kell fordítani, egyúttal jóval szorosabb együttműködést igényel mindenkitől – mondta lapunknak Hamarné Debreczeni Rita kerületi vezető védőnő.

Játszóterektől az óvodákig idén is sok minden újul meg

A tavasz a megújulás időszaka, ami nemcsak a természetre, de számos, az újbudai családoknak fontos intézményre is igaz. Folytatódnak a játszóterek korszerűsítését, az óvodai férőhelyek bővítését szolgáló programok, miközben az egészségügy területén is komoly munkálatok várhatók.

Együtt a városrész fejlődéséért

A család fontosságáról, Újbudáról és a sportról beszélgetett Gulyás Gergellyel, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel Simicskó István országgyűlési képviselő és Hoffmann Tamás polgármester a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban megrendezett közéleti esten.

Cél, hogy minél többen élhessék meg a nagymamaság szépségeit

A kormány célja, hogy minél több nő élhesse meg a nagymamaság szépségeit, és aktívan jelen lehessen a családok életében, ezt segíti a Nők 40 program is - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a nagymamák világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón.

Szombaton Múzeumok éjszakája

Szombaton késő délután kezdődik és vasárnap hajnalig tart a Múzeumok éjszakája. Országszerte mintegy 400 intézmény több mint kétezer programmal várja a közönséget június 23-án. Budapesten egységes karszalaggal látogathatók a helyszínek, amelyek a BKK múzeumi körjárataira is érvényesek.

Véget ért az apasorozat

Tari Annamária klinikai szakpszichológus előadásával ért véget az apák szerepére koncentráló előadássorozat a B32 Galéria és Kultúrtérben május 4-én. A Családbarát Újbuda program keretében megvalósult programot a Felelős Szülők Iskolája szervezte és a gyereknevelés kérdéseiről szólt.

Az apák szerepe a családban

Ezzel a címmel indult hiánypótló sorozat a Családbarát Újbuda Program keretében. Az első rendezvénynek február 14-én a Villányi úti Konferencia Központ adott otthont. Az előadót, Böjte Csabát és a résztvevőket Molnár László alpolgármester köszöntötte.

Oldalak