Minden a nők körül forog
Hamarosan kezdődik az új évad a Karinthy Színházban. Karinthy Márton igazgatót az előadásokról és terveiről is faggattuk.
Hamarosan kezdődik az új évad a Karinthy Színházban. Karinthy Márton igazgatót az előadásokról és terveiről is faggattuk.
Két Balatoni úti kereszteződésben, a Tanító utcai és a Háros utcai csomópontban alakít ki körforgalmat a Budapesti Közlekedési Központ. A térség biztonságosabb közlekedését elősegítő fejlesztés kivitelezési munkái 2018. szeptember második felében kezdődnek, a körforgalmak átadása 2019 tavaszára várható. Az építési munkák idején a Balatoni út átjárhatóságát folyamatosan biztosítják.
Az őszi események sorozata minden évben a Kerület Napjával zárul. Ekkor adják át az önkormányzat által alapított Családbarát Vállalkozás Újbuda címet is.
A szeptember 1-jei jubileumi Halászléfőző versenytől a november 11-i Kerület Napjáig több mint két hónapon át tart az a hagyományos rendezvénysorozat, amelynek részeként egymást érik majd Újbuda különböző városrészeiben a fesztiválok, versenyek, vigasságok. Ezeket gyüjtöttük csokorba.
Szeptember 3-tól, a 2018/19-es iskolai tanév első napjától a fővárosi közösségi közlekedési járatok a tanítási időszakban érvényes menetrend szerint indulnak, a BKK további járatsűrítést vezet be a 4-es metró és a 2-es villamos vonalán. Több fontos felújítási munka, építkezés miatti korlátozás is véget ér: újra a teljes vonalán jár majd az 1-es, a 4-es, a 6-os villamos, befejeződnek a munkák a BAH-csomópontnál.
Szeptember 1-jétől lehet igényelni a Magyar Horgászkártyát. Az új plasztik alapú dokumentum jövő év január 1-től váltja ki a jelenlegi, papíralapú horgászigazolványt.
Három nyári estén is kedveskedett a világ legkisebb amfiteátriumában, a Gazdagréti Közösségi Ház előtti téren gyerekeknek a Portéka Színpad. A mesés rendezvényeket mindhárom hónap utolsó keddjén tartották.
"Tegnap is ma mentem haza, ma is holnap megyek haza" szlogennel nyitnak a Fonós táncházak. Új sorozat is indul Fonó session néven és lesz hiánypótló Kamasz táncház is. A koncertprogram különlegessége a görög Ross Daly - Kelly Thoma formációja és a Meybahar, az Ötödik évszak, azaz Csoóri Sándor Sündi által alapított népzenei banda. Fellép még a Lisztes-Unger Cimbalom Brothers, a Kárpáti Dódi Priváti Projekt, Porteleki Áron és Czitrom Ádám, valamint a Vodku fiai is.
Szeptember 3-án, hétfőn reggel ismét megszólalnak az iskolai csengők. A kerületi intézményekben mozgalmas hónapok következnek: van, ahol jubileumra készülnek, van, ahol már ünnepelnek ebben a tanévben. A tanításon kívüli tevékenységekkel sokszor a továbbtanulást is megkönnyítik a diákoknak.
Újbuda vajdasági testvérvárosában, Adán kapott köszönőlevelet a polgármestertől Sass Szilárd XI. kerületi önkormányzati képviselő. Az ő kezdeményezésére alapította 2012-ben Újbuda Önkormányzata „A magyar nyelvért” Szarvas Gábor Emlékdíjat, melyet öt magyarlakta testvértelepülésen adnak át minden évben egy-egy tehetséges végzős általános iskolásnak.
Augusztus 21-én este, a gazdagréti Szent Angyalok templom kertjében Hoffmann Tamás polgármester és Szederkényi Károly esperes fogadta Béchara Boutros Raï bíborost. Antióchia és egész Kelet maronita pátriárkája Erdő Péter bíboros és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes meghívására látogatott hazánkba.
Újbuda is csatlakozik ahhoz az országos felhíváshoz, amelyet Nem vagy egyedül! címmel hirdettek meg az Alzheimer Cafék. A kezdeményezés célja, hogy szeptember 17–23. között minél több helyszínen szervezzenek sétát, amivel felhívják a figyelmet a demenciával élők és családjaik problémáira.
Hírlevélben nyújt hasznos tanácsokat a biztonságos iskolakezdéshez a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya.
A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület (MKNE) – Újbuda Önkormányzata együttműködésével – programsorozatot indít a kerület természeti és kulturális értékeinek megismertetésére. A sorozat a 2014-es, a 2015/16-os és a 2017/18-as évi, nagy érdeklődést kiváltó rendezvények bővített és felfrissített ismétlése.
A Fővárosi Közgyűlés szerdán tizenhárom névtelen közterület elnevezéséről döntött, aminek eredményeként a XI. kerületben a Nobel-békedíjas Nelson Mandela nevét veheti fel egy park.