Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 21. szerda, Konrád

Simicskó István

Pedagógusok bálja Kamaraerdőn  
 

A hagyományoknak megfelelően Kamaraerdőn rendezték meg a tizenötödik pedagógus bált. A bölcsődei, óvodai és iskolai nevelőket, tanítókat és tanárokat Hoffmann Tamás polgármester és Simicskó István országgyűlési képviselő köszöntötte.

Kerületi táblák Kelety Géza emlékére  

Mostantól a Ménesi és Villányi út sarkán valamint a Diószegi utcában is emléktábla jelöli Kelety Géza főkapitány-helyettes egykori lakóhelyeit. A Kelety család kérésére és kezdeményezésére a szervezők, Újbuda Önkormányzata és a rendőrség munkatársai felkarolták azt a gondolatot, hogy volt lakóhelyein emléktábla hirdesse a kriminológus aktív szolgálatban, illetve nyugdíjas éveiben eltöltött napjait.

A családok és a közösségek ünnepe lett az Újbudai Gyermeknap  

Az önkormányzat által szervezett rendezvények sorában hagyományosan a Bikás parkban évről évre megrendezett Újbudai Gyermeknap számít a legnagyobb eseménynek. Idén sem volt ez másként, igazi sztárok érkeztek a színpadra május utolsó vasárnapján, a parkot pedig megszállták a Csillagok háborújának szereplői.

Szőnyi Erzsébetet köszöntötték a Tavaszi Hangversenyen  

Idén is több százan vettek részt a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében megrendezett Újbudai Tavaszi Hangversenyen május 15-én. Az évek óta önkormányzati támogatással megvalósuló minősítő hangverseny fővédnöke Simicskó István országgyűlési képviselő és Hoffmann Tamás polgármester volt. A rendezvényen Farkas Krisztina, Újbuda Kulturális és Köznevelési Bizottságának alelnöke is részt vett.

Családi egészségnap volt Újbudán  
 

Több mint ezren vettek részt a Szent Kristóf Szakrendelő idei egészségnapján, amelyen egészségügyi szűrésekre és tanácsadásra várták az érdeklődőket.

Rendőrségi állománygyűlés Újbudán  

Évértékelő állománygyűlésen számolt be Újbuda rendőrkapitánya, Jáger István a 2018-as év eredményeiről és a jövő feladatairól. A jelenlévőket Simicskó István országgyűlési képviselő köszöntötte.

"Az olimpiával hálálnám meg Újbudának": Ők a kerület kiváló edzői és sportolói  

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére szervezett kerületi ünnepségen Hoffmann Tamás polgármester és Simicskó István országgyűlési képviselő átadta többek között az "Újbuda kiváló edzője" és "Újbuda kiváló sportolója" elismerő címeket is. Meg is szólaltattuk a díjazottakat, Nagy Krisztinát, Majoross Gergelyt, Petik Pannát és az épp Ausztráliában versenyző Bragmayer Zsanettet is.

Újbuda negyedik sóbarlangja a Mesevár bölcsődében  
 

A Zólyomi úti Mesevár bölcsődében Hoffmann Tamás polgármester, Simicskó István országgyűlési képviselő és Unger Katalin, az Újbudai Egyesített Bölcsődei Intézmények vezetője adta át a legújabb kerületi bölcsődei sóbarlangot, amelyet fény- és hangterápiás eszközökkel is felszereltek. Ez már a negyedik olyan sóbarlang Újbudán, amelyet az önkormányzat azzal a céllal hozott létre, hogy a gyermekek egészségi állapotát, közérzetét javítsa.

Átadták a Gazdagréti Védőnői Szolgálatot  
 

Hoffmann Tamás polgármester és Simicskó István kormánybiztos, Újbuda országgyűlési képviselője átadta a védőnői szolgálat új épületét Gazdagréten. A teljes mértékben önkormányzati finanszírozásban, több mint 150 millió forintból megvalósult beruházással 1600 család jut védőnői ellátáshoz lakóhelyéhez közel, 21. századi körülmények között.

Köszönet a nőknek  
 

Régi hagyomány Újbudán, hogy a nemzetközi nőnapon a kerület vezetői virággal kedveskednek az itt élő szépkorú hölgyeknek.

Iskolai ügyintézés otthonról  
 

A közeljövőben elektronikussá válik számos, általános és középiskolai tanulmányi ügy intézése, többek közt online is intézhető lesz az általános iskolai beiratkozás – közölte a Klebelsberg Központ.

Ajándékot kaptak a bölcsisek  
 

Kültéri és beltéri játékokkal, sporteszközökkel és új takarókkal gazdagodott a Mesevár bölcsőde. Az önkormányzat által biztosított ajándékokat a kerület vezetői adták át az intézménynek. A látogatás során a szociális ellátórendszer működése és a bővítési lehetőségek is szóba kerültek.

Grosics-bált rendeztek a sportiskolában  
 

Tavaly volt tíz éve, hogy a Bikszádi úti sportiskola az Aranycsapat kapusának, Grosics Gyulának a nevét vette fel. A jubileumi évben számos újítást vezetett be az intézmény, idén februárban pedig megrendezték az első Grosics-bált, amelyre ellátogatott a kerület országgyűlési képviselője, Simicskó István is.

Köszönet az ápolóknak  

A magyar ápolók napja alkalmából köszöntötte a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház egészségügyi szakdolgozóit Hoffmann Tamás polgármester és Simicskó István országgyűlési képviselő. A látogatás során az egészségügyben dolgozók bérfejlesztési programja is szóba került.

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Karinthy és a Nézőművészeti Kft.  

Az Utazás a koponyám körül című Karinthy-kisregény színpadi adaptációjának bemutatására készülnek a Nézőművészeti Kft. művészei, Scherer Péter és Marton Róbert, Gyulai Eszter közreműködésével. Az alkotói folyamatról, a Karinthy családhoz való kötődésről és az őszre tervezett előadásról beszélgetett a művészekkel Kovács Gabriella a B32 Galéria és Kultúrtér Hármas szereposztás című podcastsorozatában.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.