Elfogadták a főváros 2018-as költségvetését
Elfogadta a fővárosi önkormányzat 2018-as összevont költségvetését a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
Elfogadta a fővárosi önkormányzat 2018-as összevont költségvetését a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
A választási kampány indulásával, megkezdődött az országgyűlési képviselők nyilvántartásba vétele. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint országos szinten szerda reggelig száz jelöltet jelentettek be, 19-et már nyilvántartásba is vettek. Újbudán eddig Simicskó István vitte vissza az ajánlóíveket, nyilvántartásba vételéről február 20-án döntött a 2. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság.
Március 19-én éjfélig kérheti szja-bevallási tervezetének postázását az, akinek nincs ügyfélkapu-regisztrációja és nem volt egyéni vállalkozó az előző évben. Ehhez az adóazonosító jelet és a születési dátumot tartalmazó kérelmet kell eljuttatni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV).
A BKV immár fél évszázada kihagyhatatlan része a főváros életének, szolgáltatásait naponta több mint egymillió ember veszi igénybe.
A közgyűlés módosította a 2017. évi költségvetési rendeletet, az elfogadott változtatások közel 50 millió forintot érintenek a bevételi és a kiadási főösszegben.
Németh Zsolt országgyűlési képviselőt, Bayer Zsolt újságírót, valamint a két szomszédos kerület, Újbuda és Budafok-Tétény polgármesterét, Hoffmann Tamást és Karsay Ferencet látta vendégül az Újbudai Polgárok Egyesülete a Fonó Budai Zeneházban.
Az országgyűlési képviselőválasztást megelőző ajánlásgyűjtés első napjáig, hétfőig 68 jelölőszervezet több mint 392 ezer ajánlóívet igényelt a választási irodáktól - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.
A tél legerősebb lehűlése közelít - hívta fel a figyelmet hétfőn a meteorológiai szolgálat, amely keddtől ismét havazásra figyelmeztet.
Hétfő estig adhatják be jelentkezésüket a középiskolába készülők. A 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba jelentkezőknek az egyéni felvételi lapokat elektronikusan kell kitölteniük, a kézzel kitöltött felvételi lapok feldolgozására nincs lehetőség.
A hét első felében minden magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgár megkapja választási értesítőjét - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.
Az értesítőket február 9-én kezdték nyomtatni és egy hete kezdték kézbesíteni. Pálffy Ilona közölte, a posta hétfőn viszi ki az utolsó darabokat.
Nyolcvankét éves korában elhunyt Balás-Piri László '56-os szabadságharcos hős, politikai elítélt, a Terror Háza Múzeumot is működtető közalapítvány kuratóriumának elnöke, a Történelmi Igazságtétel Bizottság alelnöke és az 1956 Alapítvány kurátora.
Új, részletgazdag térképet jelentetett meg a főváros és az agglomeráció éjszakai közlekedéséről a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A felület tartalmazza az összes éjjeli átszállási kapcsolatot és járatinformációkat is.
Magasba ugró, sportpuskájukat kézben tartó bajnokok is láthatók a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) 120 éves múltjának emléket állító kiállításon, amely az Albertfalvi Közösségi Házban nyílt meg február 15-én.
Az internet veszélyeiről tartott előadást az Ádám Jenő Általános Iskolában Hertelendi Lajos bűnmegelőzési szakértő február 13-án.
Fazekas Bence fotókiállítása nyílt meg az Albertfalvi Közösségi Ház Kályha Galériájában február 13-án. Az „Árnyék és fonákja" című tárlat képei két teremben, két különböző hangulatot mutatnak be. A kiállítás március 9-ig látható.