Közlekedésbiztonsági nap a Bikáson
A biztonságos közlekedésre hívták fel a figyelmet a második alkalommal megrendezett LiteRide, azaz Légy az őrangyalom! elnevezésű közlekedésbiztonsági napon a Bikás Parkban szeptember 30-án.
A biztonságos közlekedésre hívták fel a figyelmet a második alkalommal megrendezett LiteRide, azaz Légy az őrangyalom! elnevezésű közlekedésbiztonsági napon a Bikás Parkban szeptember 30-án.
Újbudáról indult el a Helyi Értékek Fesztiválja Budapest kerületeiben elnevezésű programsorozat, ahol a hazai települési és a külhoni magyar értéktárak mutatkoznak majd be a városrészekben. A tájegységek hagyományait bemutató rendezvénynek ezúttal is Gazdagrét adott otthont a kerületben.
Újbuda Önkormányzata immár harmadik éve nyújt óvodakezdési csomagot a kerület kiscsoportosainak. Ez csupa olyan praktikus dolgot tartalmaz, amit a kicsik a mindennapok során is használnak. A Lágymányosi óvoda kiscsoportosainak Simicskó István országgyűlési képviselő, Hoffmann Tamás polgármester, valamint Király Nóra és Molnár László alpolgármester adta át a csomagot szeptemberben.
Újbuda évek óta kiemelt figyelmet fordít az óvodások közlekedésbiztonsági nevelésére. A pedagógiai programon túl a mindennapokban is igyekeznek olyan eszközöket adni a gyerekeknek, amelyek megkönnyítik a közlekedés szabályainak ismeretét. Az idei tanévben láthatósági mellényekkel és játszócsomagokkal ajándékozták az óvodásokat.
Az egészséges életmódot bemutató kiadvánnyal lepi meg a kerületi családokat Újbuda Önkormányzata és Fiatal Családosok Klubja. Emellett nagy erőkkel készülnek szeptember 24-re, amikor egész napos programként kerül sor a III. Újbudai EgészségPart rendezvényre – derül ki a Lágymányosi Óvodában tartott sajtótájékoztatón.
Az Anyatejes világnap alkalmából az országban először Újbuda egyik forgalmas játszóterére került egy a szoptatást és a babagondozást egyaránt segítő baba-mama pad. Az utcabútor a Beregszászi téri Bohócos játszótér található, átadóján több közéleti szereplő is részt vett.
Eddig kétszázezren vették igénybe a Nők 40 kedvezményt, amely 40 év munkaviszony után, a nyugdíjkorhatár elérése előtt is lehetővé teszi a nők nyugdíjba vonulását.
Családias hangulatban telt a szentivánéj a Gazdagréti Közösségi Házban június 24-én. Radics Gigi akusztikus koncertjét követően közös szalonnasütéssel és énekléssel ünnepeltek a környékbeliek.
Hétvégén a kerület számos pontján tartottak gyereknapot. Már szombaton minden szülő, nagymama és nagypapa a gyerekeket ünnepelte, a sort a Bikás parki rendezvény zárta vasárnap.
Több mint tíz csapat mérte össze szurkolói tudását a Nem vagyunk mi kispályások címmel első alkalommal megrendezett Újbudai Vízimajálison, amelyen a szurkolói pályázat legjobbjait is díjazták vasárnap a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban.
Szépség-, stílus- és egészségestet szervezett a Fiatal Családosok Klubjának Egyesülete (FICSAK) a láthatatlan munka világnapja alkalmából a B32 Galéria és Kultúrtérben április 3-án. A klub alapítója, Király Nóra alpolgármester célja, hogy ez a világnap jobban a köztudatba kerüljön.
Különleges Szépség és Stílus Estekkel készül a Fiatal Családosok Klubjának Egyesülete (FICSAK) április elején, a Láthatatlan Munka Világnapja alkalmából. Az egyesület azokat a „láthatatlan munkásokat” szeretné szórakoztatni, akik az otthoni teendőket nagy szorgalommal, kitartással és fáradhatatlan energiával végzik, és nem kapnak érte fizetést.
Együttműködési megállapodást kötöttek a nők és családok érdekeit képviselő szervezetek a nők családban, munkában és közéletben való érvényesüléséért, valamint a férfiak és nők egyenlőségének gyakorlati megvalósulásáért. A Magyar Tudományos Akadémián tartott nőnapi konferencián bejelentették, Női Információs és Szolgáltató Központokat hoznak létre, amelyekben a család és a munka összeegyeztetéséhez kaphatnak segítséget az érdeklődők.
Az iskolai büfék kínálatának egészségesebbé tételét szorgalmazza a Fiatal Családosok Klubja, a kezdeményezést támogatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma is.
A huszonévesek házasságkötése volt a témája a Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) Ásó, kapa nagy kaland!? című Valentin napi beszélgető estjének. A program vendégei olyan fiatal házaspárok voltak, akik a karrierjük építése mellett fontosnak tartják a családalapítást is, és úgy gondolják, hogy „a házasság egy életre szóló hatalmas kaland, amibe érdemes minél előbb belevágni.”