Közmeghallgatás volt a kerületben
Közmeghallgatást tartott Újbuda Önkormányzata az elmúlt héten. A fórumon elsősorban közrenddel és közlekedéssel kapcsolatos kérdésekre vártak választ a kerület vezetőitől a megjelentek. Az érintettek írásban is választ kaptak kérdéseikre.
Műszakis és ELTE-s a két legintelligensebb diák
Műegyetemes lány és ELTE-s fiú nyerte idén a legintelligensebb diák címet a szeptember óta tartó Nagy Diák IQ-teszten. A Diákhitel Központ és a DUE Médiahálózat háromfordulós országos versenyén több mint 16 ezren vettek részt.
Szénszünet lesz majdnem minden egyetemen
A karácsonyi ünnepek alatt 12 egyetem függeszti fel részlegesen működését – derült ki a Napi Gazdaság által a hazai felsőoktatási intézmények körében készített összegzésből.
Rövid időre szünetel a csatornázás
Ünnepek környékén szünetelnek a Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése projekt keretében megvalósuló szennyvízcsatornázás munkálatai. A kivitelezők 2014. december 20. és 2015. január 5. között tartanak „téli szünetet”.
Kétszáz fiatal kap állami támogatást vállalkozás indításához
Kétszázan kapnak 3-6 millió forintnyi vissza nem térítendő támogatást a közép-magyarországi régióban. Az érintettek a fiatalok vállalkozóvá válását segítő program keretéből részesülnek, az erről szóló értesítéseket már átvették a nyertesek.
Adventi előadás lesz a Szent Margit Gimnáziumban
Családi Körben címmel tart ünnepi előadást advent második szombatján Kerényi Lajos piarista szerzetes, a Külső-Ferencvárosi Szent Kereszt templom plébánosa a Szent Margit Gimnázium, Dísztermében.
Országos élelmiszergyűjtésre hív a Magyar Vöröskereszt
A Magyar Vöröskereszt mintegy 400 önkéntese gyűjt a tartós élelmiszereket hétvégén országszerte. Az adományokat az egyik élelmiszerlánc üzleteiben lehet leadni.
Olimpikonok festették ki a gyermekotthon folyosóját
Zöld erdőt festettek az őrmezei Kossuth Lajos Gyermekotthon és Általános Iskola folyosójára ismert és sikeres sportolók. Az önkéntes iskolaszépítő akcióra a december 5-ei Önkéntesek világnapja alkalmából került sor.
Cipősdoboz akció a BME-n
A Budapesti Műszaki Egyetem Cipősdoboz Akciója az Őrzők Vára kezdeményezéshez kér segítséget. Az akcióban kézműveskedésre alkalmas eszközöket, anyagokat várnak, hogy a Tűzoltó utcai Gyermekklinika ambulanciáján a rendelésre és vérvételre várakozó gyerekek kézműves foglalkozásokkal tölthessék a várakozás perceit.
Január végétől a Fehérvári útig jár az 1-es villamos
Várhatóan január végétől már a meghosszabbított vonalon, a Fehérvári útig közlekedik az 1-es villamos Budapesten - közölte a Budapesti Közlekedési Központ. Egyelőre utasforgalmi próbaüzemben indul el a villamosközlekedés, egyéb, a forgalmat nem zavaró munkák még a vonalhosszabbítás átadása után is lesznek.
Fővárosi Közgyűlés: kormányzati támogatás közösségi közlekedésre
Kilencmilliárdos forintos, közösségi közlekedésre irányuló kormányzati támogatás elfogadásáról döntött a Fővárosi Közgyűlés. A testület Budapest Integrált Területi Programját is elfogadta.
Több fővárosi cég vezetőjét is leváltja a közgyűlés
Távozik a Budapesti Közlekedési Központ, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt., a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt., valamint a FŐTÁV Zrt. jelenlegi vezetője. A Fővárosi Közgyűlés szerdán zárt ülésen döntött személyi változásokról.
Indul a Lajkó maraton
December 19. és február 28. között 15 eseményből álló koncertsorozatot tart Lajkó Félix hegedűművész és bemutatja a Fonó gondozásában megjelent új lemezét. A turnéra ugyancsak a Fonóban készült fel a művész.
Fogyatékosok helyzetével ismerekedhettek a kisiskolások a világnapon
A Fogyatékos Emberek Világnapjához kapcsolódó rendhagyó osztályfőnöki óra, játékos iskolai vetélkedő helyszíne volt a Barba Negra Music Club. A szervező, Nem Adom Fel Alapítvány olyan fogyatékosokat segítő szervezeteket hívott, melyek játékos feladatok során közelítették egymáshoz a sérült, illetve ép gyermekek világát. A rendezvény Újbuda Önkormányzatának támogatásával jött létre a Jobb Velünk a Világ programsorozat keretében.
Újbuda is nyer a budapesti távfűtési rendszer korszerűsítésével
Csaknem félmillió háztartás fizethet kevesebbet a távfűtésért a Főtáv és az Alpiq közös beruházásának köszönhetően. A lakótelepeket összekötő vezetékek kiépítésével létrejön egy egységes dél-budapesti hálózat, amely megteremti a verseny lehetőségét a hőtermelő erőművek között. A projekt költsége 18 milliárd forint.
Villámrajtot vett az autista munkatárssal a Kockacsoki
Az újbudai csokoládémanufaktúra úgy veszi fel a versenyt a legjobb minőségű kézműves csokigyártókkal, hogy közben a társadalmi felelősséget szem előtt tartva autizmussal élő munkaerőt alkalmaz. Emellett gyakornoki programot is indított, ahol munkatapasztalatot szerezhetnek az átlagosnál több akadállyal szembesülő emberek.
Széll Kálmán tér: tavasszal kezdődik az átépítés
Szó szerint emberléptékű lesz a Széll Kálmán tér, tavasztól ugyanis több villamos sem halad át rajta a felújítási munkák alatt: gyalogolni kell a 61-es és a 18-as villamos ideiglenes végállomásai között, a fonódó villamoshálózat befejezése miatt pedig buszok pótolják a 4-6-os járatokat. A szépségnek ára van, az eredmény korszerű közösségi tér lehet.
Jéghelyzet
Figyelem, több út járhatatlan Újbuda szomszédságában, illetve a jég és ónos eső helyzet érinti a kerület egyes részeit is. Fokozott figyelemre intenek az önkormányzatok.
Köznevelési konferenciát rendeztek a kerületben
A köznevelés fejlesztési irányai, a pedagógus kompetenciák valamint a bevezetési szakaszban lévő minősítési rendszer iránt érdeklődtek legtöbben az Újbudai Köznevelési konferencián. Az Újbudai Pedagógiai Intézet, Újbuda Önkormányzata és a KLIK által szervezett szakmai találkozót a hetedik alkalommal tartották a Szent Imre Gimnáziumban.
Karácsonyi vásárok Újbudán
Kórusművekkel és egyházi köszöntővel nyílt meg advent első vasárnapján a karácsonyi vásár, az Allee-nál. Az önkormányzat évről-évre minőségi, kézműves portékát kínáló árusokat invitál a vásárra; a bevásárlóközpont melletti sétányon, házi finomságoktól kezdve ajándéktárgyakig, mindent megtalálni.
Kemény télre készülnek a szolgáltatók
Hetek óta télre készülnek a közutak tisztításában érintett szolgáltatók, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. november közepétől, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. november 10-től váltott téli munkarendre. Az Újbuda Prizma egy hótakarító gépet üzemeltet a kerületben, a nagyobb méretű hókotrók bevetéséről a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. dönt az aktuális időjárási viszonyok alapján.
Mozgásfejlődést is vizsgál a Baráti Bőrlabda FC
Mozgáskutató-és Mozgásfejlesztő Központ kezdi meg működését a Baráti Bőrlabda FC Albert utcai központjában. A futballtehetségek felkutatásával és utánpótlás neveléssel foglalkozó sportegyesület mostantól speciális mérőműszerekkel vizsgálja a kerületi sportolók mozgását.
A kereskedők jobb adventre számítanak a tavalyinál
Díszbe öltöztetett kirakatok, aranyos plüssállatok és óriási karácsonyfák. November közepétől ez a látvány uralja a plázákat és üzleteket, ahol a karácsonyi hangulat megteremtésével igyekeznek vásárlási lázba hozni a látogatókat. Lapunk utánajárt, milyennek ígérkezik az idei ünnepi szezon.
Megújult a XXII. kerületi Tüdőgondozó
Átadták a felújított XXII. kerületi Tüdőgondozó és Pszichiátriai Gondozót. A Fehérvári úti Szent Kristóf Szakrendelőhöz tartozó intézmény rekonstrukciója Újbuda és Budafok közös finanszírozásával valósul meg. A nagy betegforgalmat bonyolító rendelő Albertfalva lakosait is ellátja.
Újbudai cég kapott Üzleti etikai díjat
Nagyvállalati kategóriában a Regio Játékkereskedelmi Kft. Üzleti etikai díjat kapott. Az üzleti élet ma már rangossá vált díját 15 éve alapították, az etikus üzleti magatartás, a társadalmi felelősségvállalás elismeréseként.