Kelenvölgyben is véget ért a tanév
A Kelenvölgyi Általános Iskola tanévzáróját június 21-én tartották, az eseményen Hoffmann Tamás polgármester és Molnár László oktatásért felelős alpolgármester is részt vett.
A Kelenvölgyi Általános Iskola tanévzáróját június 21-én tartották, az eseményen Hoffmann Tamás polgármester és Molnár László oktatásért felelős alpolgármester is részt vett.
Szombaton késő délután kezdődik és vasárnap hajnalig tart a Múzeumok éjszakája. Országszerte mintegy 400 intézmény több mint kétezer programmal várja a közönséget június 23-án. Budapesten egységes karszalaggal látogathatók a helyszínek, amelyek a BKK múzeumi körjárataira is érvényesek.
Csaknem negyven újbudai tanulmányi versenyt szerveztek 89 kategóriában a 2017/2018-as tanévben az iskolák és az önkormányzat. Voltak köztük tantárgyi, tematikus, iskolán belüli és szabadtéri vetélkedők is. Nem csak a magolásról, a négy fal közötti tanulásról szólt a múlt héten véget érő tanév.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) gluténmentes spagettiket vizsgáló tesztje megfelelőnek találta a 9 ellenőrzött terméket, de jelölési hiányosságok miatt 3 termék felelős vállalkozójával szemben indított hatósági eljárást, és figyelmeztette őket a hibák javítására.
A szakmai elismerést kapott az Műegyetem Építőmérnöki Karának két professzora a Hidászokért Egyesület konferenciáján.
Több helyen volt idén is erős túljelentkezés a kerületi általános és középiskolákban. Az önkormányzat – az állami illetékesekkel együttműködve – bővítési és fejlesztési döntésekre készül.
Itt a vakáció, kiürülnek az iskolák, ahol év közben megannyi esemény, verseny, ünnepség van, amelyeknek tevékeny része az önkormányzat is. A 2017/2018-as tanévet Molnár László oktatásért felelős alpolgármesterrel értékeltük.
Újbuda önkormányzata, a hagyományokhoz híven, közel 1000 pedagógust látott vendégül Kamaraerdőn június 8-án.
Az Újbudán élő zongoraművész és karmester nem csak kerületünk díszpolgára, idén megkapta a főváros díszpolgára címet is. Vásáry Tamás a Kőrösy József sétányon dedikált.
Atlantisz jövője címmel június 13-án nyílt meg az Újbuda Galériában Csordás Zoltán képzőművész kiállítása. A művész új, főleg monotípiákat, akvarelleket bemutató sorozata egy letűnt/eltűnt világnak állít emléket. A tárlatot Nagy Eszter művészettörténész nyitotta meg.
Újból nekivág a Révfülöp és Balatonboglár közti több mint öt kilométeres távnak az Újbudai Balaton-átúszó Csapat.
A határon túlra, a szlovákiai Udvard községbe látogat a Mozaik Múzeumtúra iskolai edukációs programsorozat június 20-án. A 11. kerületben működő és a programot megvalósító Felelős Szülők Iskolája célja, hogy élményszerű, látványos és tartalmas foglalkozásokkal közelebb vigye a múzeumok világát a diákokhoz és a pedagógusokhoz, ízelítőt adjon számukra a magyar kulturális örökségből.
Kárpátaljai élményeikről meséltek társaiknak a Domokos Pál Péter Általános Iskola hetedikesei a Nemzeti Összetartozás Napján.
A Gazdagrét-Törökugrató utcai Általános Iskola focicsapata Prága 5. kerületében játszott. Az iskola diákjai első helyezést értek el a 11 évesek között.
Tűz keletkezett a Gazdagréten, egy a Regős-közben lévő tízemeletes panelház második emeletén kedd reggel. A tűzoltók hat embert kísérték ki az épületből, közülük három felnőttet és egy gyereket kórházba szállított a mentőszolgálat.