Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Kelenvölgy

Szép kort megélt Kelenvölgyieket köszöntöttek

Régi szokás, hogy kis ünnepség keretében, közösségben ünneplik Kelenvölgyben azokat a szépkorúakat, akik a közelmúltban töltötték be életük egy-egy kerek évfordulóját. 70, 80, 90 éves kelenvölgyiből is sokan eljöttek, őket László Imre polgármester köszöntötte virággal, oklevéllel és kedves ajándékokkal.

Remek volt a hangulat az Ezerjó Fesztiválon

Nyolcadik alkalommal rendeztek Ezerjó Fesztivált Kelenvölgyben, a szüreti rendezvényen kicsik és nagyok egyaránt részt vettek október első hétvégéjén. A közösségi ház színházteremben színpadi programok, az udvaron főzőversenyt volt, a felnőtteket bor- és mustkóstolás, a gyerekeket játszóház, arcfestés és kézműves foglalkozás várta.

Szépkorúakat köszöntöttek Kelenvölgyben

Nyolcvanadik és kilencvenedik életévüket betöltő időseket köszöntöttek a Kelenvölgyi Polgárok Köre Szociális és Családsegítő Csoportja, valamint a helyi intézmények közös rendezvényén. Az ünnepségen Hoffmann Tamás polgármester is részt vett.

Kelenvölgyi Kalandozások

Idén is megrendezték a Tavaszébresztő Családi Napot Kelenvölgyben, ahol ismeretterjesztő sétára és szalonnasütésre hívták a családokat március 30-án.

Farsang a közösségi házakban

Újbuda valamennyi közösségi házában farsangot tartottak február második hétvégéjén. A résztvevők mindenhol jelmezbe öltözve mulattak, a hangulat kiváló volt.

Rockzenész a katedrán

A '80-as években alapított Pokolgép volt az első olyan rockzenekar Magyarországon, amely keményebb hangzásvilággal aratott sikert. Dalszerzőjük és vezetőjük, Kukovecz Gábor gitáros Kelenvölgyben tanít ének-zenét.

Kelenvölgy története

Időpont: 
2019január2518:00

Beszélgetéssel egybekötött teadélután Sturdik Miklós helytörténésszel

Hetedjére is Ezerjó

Kelenvölgy hagyományos őszi borünnepével zárult az idei Újbudai Ősz rendezvénysorozat október 6-án. A közösségi ház kertjében tartott rendezvény fővédnöke Hoffmann Tamás polgármester, védnökei Wendlerné Pirigyi Katalin és Csernus László önkormányzati képviselők voltak.

Közösségben Kelenvölgyben

Kelenvölgy közösségi tereit látogatta meg Németh Zsolt országgyűlési képviselő és Wendlerné dr. Pirigyi Katalin önkormányzati képviselő. A játszóterekre Hoffmann Tamás polgármester és Csernus László önkormányzati képviselő is elkísérte őket.

Albertfalván a Kelenvölgy történelméről szóló előadás

A Kelenvölgy 120 éves történelmét feldolgozó előadást január 30-án tartották Albertfalván. Sturdik Miklós helytörténész az Etele Helytörténeti Kör tagjainak is bemutatta annak a negyedszázados gyűjtőmunkának az eredményét, amelyet tavaly már Kelenvölgyben is hallhattak az érdeklődők.

Kelenvölgy idén duplán ünnepelt

A borról, szőlőről, gasztronómiáról és kultúráról szólt az idei Kelenvölgyi Ezerjó Fesztivál a közösségi ház kertjében október 7-én. A rendezvényen Kelenvölgy 120 éves évfordulóját is ünnepelték, ez alkalomból a kerület fásítási programjához kapcsolódó faültetés volt az Alabástrom utcában.

Élménydömping a Kelenvölgyi Ezerjó Fesztiválon

A bor, a kultúra, a zene, a tánc és a gasztronómia ünnepe volt az Ezerjó Fesztivál, amelyet október 1-én tartottak Kelenvölgyben. A rendezvényt Szabolcs Attila országgyűlési képviselő nyitott meg. A gyermekprogramokon kívül főzőversenyt is rendeztek, amelyre hat csapat nevezett.

Oldalak