Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Hírek: Kultúra

Ezüst és selyem a B32 Galériában

Ezüstös fényű selyemképek, sálak és növényi ornamentikával készült egyedi ékszerek láthatók Abaffy Klára ékszertervező iparművész és Müller Rita textiltervező január 17-én nyíló közös kiállításán.

Klimt-domborművet találhattak Budapesten

Feltehetően egy eddig ismeretlen, Gustav Klimt által készített domborművet találtak Budapesten. Az Ehrbar osztrák zongorakészítő magyarországi képviseletének dísztábláját a Magyar Belsőépítész Egyesület közgyűlésén mutatták be.

Tér néven folytatódik a Scheffer Galéria története

Lassan egy éve, hogy Újbuda szomorú szívvel búcsúzott Scheffer Líviától, a nevét viselő galéria alapítójától. A Scheffer Galéria mostantól Tér Galéria néven folytatja az alapító negyedszázados munkáját.

Az A38 mindig képes a megújulásra

Az A38 Hajó fennállásának tizenötödik éve legalább olyan gazdag és változatos programot hozott, mint a korábbiak – olvasható a szórakozóhely közleményében.

Zenei tehetségeket keresnek

Még lehet nevezni fiatal tehetséges zenészeket, valamint életműdíjra érdemes művészeket a Cziffra György zenei fesztivál díjaira, amelyeket február 24-én adnak át Budapesten, a Zeneakadémián.

El Kazovszkij a B32 Galériában

Hatalmas érdeklődés mellett nyílt meg a B32-ben az Ajándék című El Kazovszkij-kiállítás. A magángyűjtők kezében lévő műveket felvonultató tárlaton számos ismert El Kazovszkij-alkotás mellett szellemi rokonnak tartott magyar festők képei várják a közönséget.

Jovián György Regionális Prima díjas

Tizenkettedik alkalommal adták át idén a Prima Primissimát kiegészítő Regionális Prima díjat. A RAM Colosseumban tartott november 30-i gálán Jovián György Munkácsy-díjas festőművész kapta a Vállalkozók Országos Szervezete Budapesti és Pest megyei Regionális Szervezetének elismerését.

Ünnepi előadás volt a Kelenvölgyi suliban

A Kelenvölgyi Általános Iskolában évek óta hagyomány, hogy ünnepek előtt színdarabot mutatnak be a diákok. Idén az Alíz Csodaországban című produkcióval lepték meg a szülőket.

A három kismalac és az ovisok

A B32 Galéria és Kultúrtér évek óta kínál bábszínházi bérleteket a kerület óvodáinak, most a program Újbuda Önkormányzatának támogatásával magasabb szintre lépett. A darabok az eddigieknél is változatosabbak, és a korábbinál több intézmény óvodásai juthatnak bérlethez – derül ki a Pont magazin december–januári számából.

Mindenkinek szól a köztér

Mohácsi Sándor tájépítész a zsűri elnökeként értékelte az Ottlik-kert tervpályázatra érkező alkotásokat. Az általa vezetett s73 Tervező Iroda jó néhány park, játszótér, óvodaudvar megújításán dolgozott már Újbudán, legutóbb a Gazdagréti térnek adtak új funkciót és arculatot. A korábban az Év tájépítészének választott tervezőt a pályázati eredmény mellett a kerület köztereinek megújulásáról is kérdeztük.

Nagy sikerű Broadway-darab a B32-ben

Will Eno The Realistic Joneses című színdarabjának adaptációja látható Jóéjt, szomszéd! címmel december 14-én és 15-én a B32 Galéria és Kultúrtérben. A Nézőművészeti Kft. és az Ördögkatlan koprodukciójában készült előadás egyben magyarországi bemutató.

Frissek és szeretettek

A Trezor Galériában nyílt meg a Ferenczy Noémi-díjas textilművész, Vereczkey Szilvia kiállítása december 6-án. Az alkotó régi kedves darabjait és legújabb munkáit vitte el a B32 Galéria és Kultúrtérbe, a megnyitón Wehner Tibor művészettörténész méltatta az életművet.

Magyar kortárs festők közös kiállítása Isztambulban

Újbuda isztambuli partnervárosi kerületében a Bahcelievler-i Akif Emre Kulturális Központban került sor Mátyási Péter, Kondor Attila és Kecskés András kerületi képzőművészek Viewpoints című kiállításának megnyitójára november 30-án.

Oldalak